Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Borbély András: Ifjúság, iskola, élet
120 Borbély András : If júság, iskola, élet. dásában, az életstílus átértékelődésében az iskola megmaradt a maga ideális alapján. Napjainkban már majdnem csak az iskola az egyedüli bástyája az örök emberi értékeknek : a szépnek, jónak, igaznak. De az élet követelő materiálizmusa ennek a bástyának is erősen döngeti kapuját. Egyelőre még utilitárista köntösben kopogtat; a reális életre nevelni, hasznosakat tanítani, alkalmazkodni az élet követelményeihez, kidobni mindent, aminek a növendék nem veszi hasznát, lomtárba a klasszikusokkal, stb. jelszavakkal. Akik látó szemmel figyelik a mai helyzetet, tudják és érzik, hogy a felszín alatt tanulóink leikéért kiméletíen harcot vív az iskola ideálizmusa és az élet materiálizmusa. A harc azon fog eldőlni,hogy az élet formálja-e át az iskolát, egyre több és több materiálizmust gyömöszölve bele, vagy az iskola, a nevelés módosítja-e az életet egyre több és több morál-etikai jellemet küldve oda. Ebből a harcból az iskolának kell győztesként kikerülni, mert ha elbukik, vele zuhan kultúránk, vele pusztul nemzeti kibontakozásunk lehetősége is. Ha seregszemlét tartunk, rá kell mutatnunk egy pár gyönge pontunkra, s meg kell keresnünk a kérdés megoldására vezető módszereket. Az iskola eddig a maga konzervativizmusával a korszellem után baktatott, a korszellem formálta évek hosszú során saját képére. Ez természetes folyamat és helyénvaló addig, míg a kultúra felfelé ívelő, de ha a hanyatlás és dekadencia tünetei mutatkoznak, ha kultúránk a lassú enyészet felé sorvad, az iskolának nem szabad többé hagyni, hogy az élet formálja, hanem szembefeszülve a korszellemmel, gátat vetni a felismert veszélyeknek, a hanyatlást fékezni, új reneszánszot kitermelni : ez az iskola történelmi hivatása. De vájjon az iskola jelenlegi szervezetével, munkájával és eredményével meg tud-e felelni e hivatásnak ? Célkitűzéseit valóra váltja-e oly mértékben, hogy ezzel jogossá teszi jövőbe vetett reményünket ? Nehéz kérdés. Oly sok körülményt, annyi tünetet kellene objektív vizsgálat alá venni, hogy szűkre szabott keretek között nem foglalkozhatunk ezekkel. Maradjon a kérdés nyitott, a jövő úgyis megadja rá a feleletet. Mindenesetre elsőrendű követelménv, hogy célkitűzésének megfelelően legyen a középiskola nevelőiskola, tanárai elsősorban neveljenek éspedig úgy, hogy a neveltekbe oltott eszményeket semmi későbbi behatás ne legyen képes kioltani, állítsa tanulóit olyan emelkedett morál-etikai síkra, melyről a későbbi élet semmiféle körülménye se tudja lebillenteni. Ebből következik, hogy csak oktató tanároknak, rideg feleltetőmagyarázó gépeknek nincs létjogosultságuk a nevelő középiskolában. Ezzel talán megoldódik az ifjúság viselkedésének kérdése is. Az a tanuló, akit tanára a maga erkölcsi fennsőbbségének szférája alá vont, akit tanárához a közvetlen érintkezés ezer szála fűz, aki nevelőjével szoros érzelmi kontaktusban áll, s ezen keresztül a szép, jó és igaz értékekre állítódik be, ez a tanuló nem lesz illetlen magaviseletű s nem lesz féktelen egoista. Ilyen ifjúságot nevelni s így nevelni: ez a mai középiskola sorsdöntő feladata. Ezzel a pár gondolattal az volt a célom, hogy körvonalazzam
