Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Dr. Péter Zoltán: Az önképzőkörök hanyatlása
Dr. Péter Zoltán : Az önképzőkörök hanyatlása. 111 máját tűztem ki.á Az eredmény sok igen érdekes, olykor mélyreható, de mindig őszinte megnyilatkozás volt, mely mélyebb betekintést adott az ifjúság lelki életébe is, a mellett, hogy az önképzőkörök tengődésének igen sok elfogadható okára mutatott rá. Ady Lajos főigazgató úr iskolánk látogatása alkalmával felszólított, hogy ezt az anyagot közérdekből publikáljam. Ennek a felhívásnak teszek most eleget a legnagyobb örömmel, s megpróbálom összefoglalni a kapott válaszok lényeges mondanivalóját. A tanulók lelki fejlettségi fokából érthető, hogy a kérdés pozitív megoldása helyett (Mire való az önképzőkör?) szinte kivétel nélkül az önképzőkörben tapasztalt hibákat állították össze a nyolcadikosok, aztán terveket, javaslatokat adtak a helyzet megjavítására. A mai önképzőköri élet ellen felhozott kifogások sorozatában élesen megkülönböztethetők azok, amelyeket talán minden korban minden önképzőköri munka ellen fel lehetett sorolni, azoktól a mozzanatoktól, amelyek viszont a mai tanulóifjúság helyzetére és lelki alkatára világítanak rá. Régi, örökös önképzőköri fogyatkozások közt felhozzák a következőket : nem jó a műsor, a tagok inkább más dolgok iránt érdeklődnek, ellenségeskedés, pártoskodás, klikkrendszer rontja az eredményes munka lehetőségét, személyi érdekek küzdőtere az önképzőkör, ezek irányítják, s teszik elfogulttá és igazságtalanná a bírálatokat, részvétlenül vagy rosszakaratú lenézéssel fogadják az először fellépő tagok bemutatkozását elvéve kedvüket a további szerepléstől, túlteng a meddő kritizálás az alkotó munka rovására, szenvedélyes vetélkedések megrontják a légkört, tehetségtelen üresfejüek okvetetlenkedése bosszantja az arra valókat, sok silány szereplés lehangoló hatása riasztja vissza az igényesebbeket stb. Olyan kifogások ezek, amilyeneket minden időben hangoztattak egyesek az önképzőkör ellen, mert valahogy az ifjúság egyesületi életbe illeszkedésének örök egyforma nehézségei sugallják. Eszmény és valóság nagy ellentétére itt ébred először tudatosan az ifjú, s erős kritizáló hajlama elégedetlenné teszi saját próbálkozásaival szemben is. Semmi sem elég jó neki, s a meglátott hibákat még hatványozza előtte felhőkben járó idealizmusa. Bizonyos, hogy ezek miatt nem lett népszerűtlen az önképzőköri munka, ezek velejárói a tanulók önálló egyesületi munkájának, mindig megvoltak, s mindig lesznek köztük, akik ilyesmivel támadják körüket, de azért csak csinálják hűségesen. Ezek miatt az önképzőkörnek nem kell becsuknia kapuját, inkább ösztönzői lesznek eszményibb állapot előidézésére, ha tudatosan felmerülnek. Az ifjú szeretné a maga megálmodott tiszta világát megvalósítva látni az önképzőkörben, s ha van a jóakarat mellett tehetsége is hozzá, nem elkeserítik, hanem küzdelemre tüzelik ezek a meglátott — sokszor erősen szubjektíve látott — fogyatkozások. 2 A dolgozat címe : Mire való az önképzőkör? Diszpozíció : Régen a diákok nagy lelkesedéssel dolgoztak az önképzőkörben, és kitüntetésnek vették, ha tagjai lehettek. Ma ímmel-ámmal, kényszeredetten folyik az önképzőköri munka. Miben látod ennek magyarázatát ? Mi a te felfogásod ?