Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 3. szám - Dr. Péter Zoltán: Az önképzőkörök hanyatlása

112 Dr. Péter Zoltán : Az önképzőkörök hanyatlása. Már a mai ifjúság speciális helyzetére mutatnak a következő panaszok : a hanyatlás igazi oka a világháború utáni szellemi krízis ártalmas hatása az ifjúságra, a mai kor idegesítő, izgalmaktól át­fűtött, hajszolt lelkiállapota, mely nem alkalmas elmélyedést kívánó nyugalmas munkára. Aztán a mai tanulókat túlságosan is igénybe veszi az iskolai munka, a tanítás ; nagy a teher vállaikon, fáradtak önképzőkörösdit játszani a nehéz stúdiumok mellett. Az iskolán kívül sok más elfoglaltság is nehezedik rájuk : iskolában nem taní­tott tárgyak mellékórái, vívás, nyelvek, zene, a szegényebbek tanít­ványokkal kínlódnak, mert az anyagi gondok is korán ránehezednek a tanulókra. Az így kimerült, ezért könnyed szórakozásra vágyó tanulók számára aztán az önképzőköri gyűlés mint rideg, komor alkalom tűnik fel, iskolaszagú elfoglaltság, amely egyáltalán nem jelent felüdülést neki, figyelmét nem köti le, s helyette az ifjúság könnyű szórakozást keres. A mai nagy város bőven kínál is ilyet mindenkinek, az ifjúságnak is, van alkalom, ami elvonja a komo­lyabb önképzőköri tevékenységtől, még a gyűléseken való puszta megjelenéstől is : színház, mozi, tánciskola, korzó, a rengeteg ünne­pély és előadás iskolákban s a városban. A rádióra is sókan hivat­koznak, mint az önképzőkörtől elvonó szórakozási alkalomra : miért menjen gyűlésre a diák kezdők dadogását hallgatni, mikor a rádió­ban a legnagyobbak produkcióiban gyönyörködhetik? Igen sokan hivatkoznak a mai sportőrületre, amely aktív részvétel és érthetet­lenül odaadó passzív érdeklődés formájában eltereli az ifjúságot az önképzőkörtől, lefoglalja érdeklődését és idejét egyaránt, igen sok kárára az iskolai tanulmányoknak is. Akárhány kisdiák sorra el­mondja a labdarugó csapatok helyezési sorrendjét, lőtt góljait, pont­számát stb., de igen gyengén nyilatkozik, mihelyt történelemi év­számokat vagy más tantárgyat kérdeznek tőle. A mai ifjúság komo­lyabb részére is jellemző, hogy érdeklődése inkább technikai kérdé­sek, általában természettudományi problémák felé irányul, s ezért az önképzőkör egyoldalú irodalmi jellegét is sokan hibának tartják. Még hozzá vannak egyéb iskolai egyesületek is, amelyek szintén számot tartanak a tanuló munkájára. Néhányan még a cserkészetre is hivatkoznak ilyen értelemben. A politika is sokak érdeklődését köti le. Egyes újságok pedig megnyitják hasábjaikat a diákok sokszor igen gyenge irodalmi termékei előtt, amelyeknek igazi érvényesülési tere épen az önképzőkör lenne. Persze a korai publicisztikai szereplés csak lenézést szül a szerencsés kisdiákban az önképzőköri munkával szemben. Ezekben a megjegyzésekben már ott dübörög a mai élet, mely hatalmába kerítette az ifjúságot. Ez a mai gyorsított ütemű élet a maga sok kínálkozó alkalmával, rohanásával, technikai jellegével, sportéletével, ezer gondjával és ezer lehetőségével egyik diák ügyes megállapítása szerint valósággal kisodorta az ifjúságot az iskolából, amelyik már nem második otthona többé, csak tanulni jár bele, de nem él benne. Ezek a felhozott nehézségek már olyan, a mai életből

Next

/
Oldalképek
Tartalom