Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Trócsányi Dezső: Az új tanterv elé
Trócsányi Dezső: Az új tanterv elé. 10,j jelenség, melyet érdemes volna filozófiailag megvizsgálni. A segítőegyletek hasznos szociális munkát végeznek, de a túlméretezett segítés egyik láncszem a kultúra proletárizálásában, amelyről ki tudná megmondani, szükségszerű folymat-e vagy nem. Talán csak egy új kultúra alakulásának állomása, hiszen a keresztyénség is proletarizálás volt az antik kultúra arisztokratizmusával szemben, s mégis új világkultúra szülőanyja lett. Mindenesetre tény az, hogy nekünk a mai kultúra értékes, és feltétlen követelmény, hogy nekünk ezt kell szeretnünk és védelmeznünk. S itt a műveltség fogalmát kell kissé tisztáznunk, s akkor az eddig elmondottak megszűnnek hiábavalóságok lenni, s megnyerjük a továbbtárgyalás bázisát. Művelt ember az, akinek van tudása, hite, erkölcse és ízlése, vagy más szóval, aki az igazság, szentség, jóság és szépség zsinórmértékéhez igazodik. Az iskola „művelő“ intézmény ; a fejlődő lelket tudásban, hitben, erkölcsben, ízlésben növeli és fejleszti — ez a „nevelés“. A fejlődő ifjúi lélek, épúgy mint a lélek általában mindenkor alá van vetve az értékek kétsarkúságának : igazságelérésünk és világosságvágyunk állandó ellensúlya a tévedés és a homály ; hitünk, mint a szentség normája alá rendelődésünk kísérője az engedetlenség és kételkedés (ez a „bűn“ egyik oldala) ; erkölcsünk és erényünk sohasem csorbátlan, sőt nagyon is fogyatékos (ez a „bűn“ másik oldala) ; ízlésünk is téved : igaz és nem-igaz, szent és nemszent (érdekes, hogy a ,szent-telen“-ből „szemtelen“ lett), jó és rossz, szép és rút ellentétei közt folyik az emberi élet. A gyermek „naiv“-an kerül iskolába ; szinte csupa „természet“ még, de „emberi természet“, azaz benne van potenciáliter, és mindinkább aktualizálódva a szellemiség : az igazság, szentség, jóság és szépség követésének és nem-követésének lehetősége. A nevelés mint művelés abban áll, hogy a léleknek bizonyos műveltségi tartalmakon — a tudomány, vallás, erkölcs és művészet anyagán — alkalmat adunk a kibontakozásra, „művelődő“ azaz az igazság, szentség, jóság és szépség szerinti alakulásra. A lélek — nemcsupán a gyermeki és ifjúi lélekre áll ez, hanem a meglett emberre is — ilymódon műveltségi anyagot sajátít el, mely számára újabb művelődési eszközül szolgál, vagy mint szakműveltség egyéni és közösségi célok szolgálatába áll: ez a műveltség tartalmi, vagy anyagi oldala. A formai oldal „a formális nevelés“ pedig abban fog állni, hogy a lélek tehetségei mindjobban kibontakoznak : az értelem önálló munkára képesül, az érzelem és akarat megnemesül, az ízlés kifinomodik, s készséget tesz magáévá az értéktagadás és rombolás — tudatlanság, hitetlenség, erkölcstelenség, ízléstelenség — elleni küzdelemre : lényegileg az egyén a normák alá rendelődik, személyiséggé fejlődik, illetve ez a fejlődés remélhető. Ezt akarja jelenteni az érettségi bizonyítvány. Mondanunk szinte felesleges, hogy a művelés tartalmi és formai oldalának elvégzése egyaránt nagy munkát kíván nevelőtől és növendéktől ; s úgylátszik, a munka tartalmi része mai üzemszerű iskoláink-
