Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 1. szám - Péterffy László: Két hét Münchenben
Péter/ly László : Kél hét Münchenben. 38 Cheriéi Kodex-sze\A és társaival a Slaatsbibliothek-b&n, elmondhatnám benyomásainkat a gautingi ArbeitsLager-ről, hol egyformán feketére éget a nap urat és parasztot, munkást és földművest, műveletlent és műveltet, s ahol a Lager vezetője, hogy megmutassa mennyire komolyan veszik a harmadik birodalomban a józanság parancsát, vízzel köszöntötte fel csoportunkat, beszámolhatnék a Reítschule-b&n, az Englischer Garlen szélén tartott Diskussionsnaclimitíag-vól, melyen a németeket ugyancsak sarokba szoríthatták a felvetett kérdések a ßü.cherverbrennung-ga.1, a Rőhm-féle puccsal és az atheizmussal kapcsolatban, végűi leírhatnám látogatásunkat Hitler székházában, a Braunes Haus-ban, ahol a többek között megtudtuk róla, hogy valóságos aszkéta, húst nem eszik, sört nem iszik.beszámolhatnék, mondom, sok mindenről, de nem teszem. Nem teszem pedig két okból : egy az, hogy ezeket a tapasztalatokat csak vékony szál fűzi a magas pedagógiához, a inásiű az, hogy nem akarok úgy járni, mint egyiK Dichterabend-ünk előadója, egy keletporoszországi költő. Hosszú es unalmas novellát olvasott lel. A novella közepén tarthatott, mikor hallgatóságának egy része : a magyar csoport elaludt, a svédek csak azért nem követték kollégáik példáját, mert el se jöttek. Helyette összefoglalásképpen inkább arról írok, milyen benyomást tett reánk a német nép ottartózkodásunk rövid ideje alatt. Az tagadhatatlan, hogy a Führer-nek lehet egyet-mást szemére vetni. Meg is teszik ellenségei. De az az érdeme, hogy a német egységet egybekovácsolta, elhomályosítja minden fogyatkozását. Büszkén állapítják meg a németek, hogy ezt a mondást : „Wir sind Deutschen1', csak Hitler óta használhatják. Eddig a német ember előbb müncheninek vagy berlininek vallotta magát, aztán bajornak vagy porosznak, utoljára németnek. Most se nem müncheni, se nem bajor, hanem mindenekelőtt német. És valóban, ennek az egységnek, ennek az egybeforrottságának sok jelével találkoztunk. Maga az a tény, hogy a német nép elesettségében mindig megtudta őrizni méltóságát, nn mást bizonyít, mint ezt az élő és napról-napra növekvő erőt. Amely nép lelkében pedig ilyen olthatatlan tűzzel lobog fel a nemzeti összetartozás érzése éppen legnagyobb elesettsége idejében, annak a népnek nemcsak múltja van. Nekünk, Münchent járt magyar tanároknak, az az érzésünk, hogy a németek sokra értékelnek bennünket, és szívesen nyújtják félénk kezüket kulturális összefogásra. Nekem pedig, Tisztelt Tanári Kör, az a meggyőződésem, hogy ezt a felénk nyújtott kezet el kell fogadnunk. Debrecen. Péterjjy László.
