Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 10. szám - Dr. Harsányi István: Diákhazugságok szerepe a családi és iskolai életben
Dr. Harsány! István : Diákhazugságok szerepe a családi és iskolai életben. 413 mozzanat sarkaiból forgatja ki egész eddigi életét. Az az élet, amely eddig többé-kevésbbé egységes, zárt, határolt élet volt : kénytelen megosztódni két világ között. Az egyik a régi, családi környezet, a másik pedig a külvilág, amit az iskola képvisel. E perctől kezdve kétlakivá lesz a gyermek élete. Ha a két szerv harmonikusan dolgozik : a gyermek fejlődése aránylag zavartalan mederben folyik tovább. Ha azonban ellentétes erők ráncigálják a két szervet : a gyermek, mintha malomkövek közt lenne, őrlődik, sorvad. Rövidesen másirányú erők is föllépnek, és részt kérnek maguknak a gyermek életében. Hogy csak egyet említsek : ott van a serdülés folyamata, ami a gyermek fizikumát és lelkét egyaránt igénybeveszi. Új érzésekkel és feszítőerőkkel kell megbirkóznia a serdülőnek. Ez is nagy zökkenőt jelent életében. Misem természetesebb, minthogy az életritmusváltozások, osztódások, irányulások pillanatai a legalkalmasabbak arra, hogy felszínre hozzák a fejlődő egyén értéktelenebb tulajdonságait, rosszirányú készségeit, így többek között s mindenekelőtt a hazugságot, ezt a legelterjedtebb emberi gyöngeséget, hibát vagy bűnt. Különösen, ha a serdülő környezete vak és érzéketlen problémáival szemben. De vájjon hazudik-e minden gyermek szüleinek? Egyformán hazudnak-e a tanulók minden tanárnak? Érdekes feleleteket találunk erre vonatkozólag a kérdőívekben. Általánosságban ezt a tanulságot vonhatjuk le belőlük : leginkább hazudnak azoknak, akik elhiszik, akik nem ismerik az illetőt, akit nem szeretnek, akit ellenségnek tekintenek. Nem hazudnak azoknak, akik nem ülnek fel minden áltatásnak, a dolgok mélgére néznek, akik ismerik, akik szeretik őket, a akik jót akarnak velük. Látjuk tehát, hogy a tanulók kritikával hazudnak. A normálisnak mondható hazudozók vallomásait forgatva, föltétien szemünkbe ötlik egy tény, amit tételszerűen így lehetne megfogalmaznunk : a hazugságért nemcsak az felelős, aki hazudik, hanem az is, akinek hazudnak. Úgylátszik, hogy homályosan ugyan, de maguk a szülők is érzik, hogy legalább részben, ők is felelősek gyermekeik hazugságaiért. Ritka ugyanis az olyan szülő, aki elismeri, hogy gyermeke hazudik. Igaz, hogy vannak kivételesen tisztánlátó, alig elfogult szülők, akik elismerik, hogy gyermekeik bizony nem mindig a valóságot mondják, s nem mindig őszinték. Ez azonban szórványos eset. Az általánosan elterjedt típushoz tartozó anyával például már így folyik a beszélgetés : — ő : a múltkor nagyon sírt a gyermekem, mert tanár úr nem jegyzett dolgozatára, s olyanféle megjegyzést tett rá, mintha lesett volna. — Én : valóban így volt, s tessék nyugodt lenni nagyon vigyázok arra, hogy igazságtalanságot ne kövessek el. Ebben az esetben csakugyan nem eredeti munkát végzett a tanuló. — Ő : bocsásson meg, de az én gyermekem már aztán igazán nem hazudik. Ez az egy bizonyos... Kényes lett volna kifejtenem a gyermekét rajongásig szerető édesanyának, hogy nehéz egy % és egy 4-es latin dolgozat után 1-es értékűt írni, különösen, mikor az utána
