Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 10. szám - Rezessy Zoltán: Az újabb nevelőirányzat néhány kevéssé kívánatos, de várható következménye
Rezessy Zoltán : Az újabb neoelőirányzat kevéssí kívánatos következményei. 403 tanítási idő megrövidítése, a leckeanyag elvégzése súlypontjának a tanórára való szorítása, a tanár vállaira helyezése biztosítják tán az oktatás külső eredményének a feljavulását például, nem veszélyeztetik-e ugyanakkor a tanuló önállóságra, invenciózitásra, nagyobb és felelősségteljesebb munkateljesítményre való ránevelésének a szempontját, mely ma, mint említettük, különösen időszerű volna. Igyekezzünk ennek a ma nagyon is fontos és lényeges kérdésnek a következőkben, legalább röviden a szemébenézni. Az első legszembetűnőbb, már gyakorlatilag is csaknem minden középiskolába bevezetett újítás, mely a mai tanórát egész lefolyásmedrében megkülönbözteti a régitől, a munkáltató módszer bevezetése. Ennek előnyei ma már minden időszerű gondolkodó nevelő előtt világosak, ha szembeveti a régi magyarázó és számonkérés órák unalmát, eleventelenségét, kényszerű jellegét, a tanulók felelek-nem felelek s noteszrettegő izgalmát a munkamódszeres tanóra lefolyásának elevenségével, változatosságával, az egész osztály foglalkoztatásával, a tananyag alapos átértetésével járó előnyökkel, nemkülönben a tanár s a tanuló őszintébb, bizalmasabb lelki közösségbe jutásával, ki így a tanárjában nem annyira a fegyelmező pandúrt, mint a szerető munkavezetőjét, mintegy szülőjét látja. Eddig az előnyökből. De másrészt szembetűnő a módszer gyakorlati alkalmazója előtt az is, különösen ha már hosszabb ily gyakorlatra tekinthet vissza, hogy a tanulók felelősségérzete, sőt képessége az otthon végzendő önálló munkát illetőleg csökken, s magától értődőén, mert a munkamódszer kérdvekifejtő eljárásánál a számonkérés, mégpedig az egyéni számonkérés komoly, szigorú jellege a módszer önként adódó sajátosságánál fogva elsikkad. Hisz a főcél lehetőleg minden munkát, még a memorizálót is az iskolába, az iskolára szorítani. Egyszer fültanúja voltam önkéntelenül is oly diákbeszélgetésnek az utcán, melynek tárgya az volt, hogy ők legtöbbször úgy veszik fel a könyvet reggel, amint előző nap délután letették, s ezen pár diáknak az otthoni állandó lelkiismeretlen felületessége nem tűnt fel a többiekkel szemben a munkamódszeres tanórákon. Ki ne venné itt észre a súlyos veszélyeket, melyek végzetesek lehetnek nemcsak a nevelés, hanem a tanítás szempontjából is. Életrenevelés-e az, ha mi a gyermeket arra neveljük, hogy elég, ha napi 4—5 órát dolgozik, hogy invencióra nincs szüksége, hogy önállóan nem kell dolgoznia, s hogy munkájáért s annak eredményéért egyénileg nem felelős ma, amikor az érettségi vizsgálata, az egyetem, de különösen a mindennapi élet ugyanezeket a feltételeket hatványozott módon mindegyre jobban és jobban megköveteli. Nézzük, kik azok, akikre társadalmunknak most is szüksége van, akik ki is verekszik előbb-utóbb ma is elhelyezkedésüket és a vezetőpozíciókat? Nemde akik többre, nagyobb munkateljesítményre képesek, mint a jó régi nyárspolgár- típusok s akik ugyancsak kemény felelősségtudattal helyt is tudnak állni végzett munkájukért. De másrészt a szorosan vett didaktikus, tanulmányi eredmény is sokszor csorbát szenved. Például a latin 2*
