Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 10. szám - Dr. Hamvas Gyula: Az időszerűség elve és a középiskola alkotó munkája
Dr. Hamvas Gyula : Az időszerűség elve és a középiskola alkotó munkája. 395 a magyar munkaterület tevékenységének gyengítése önsírunkat jelentő nemzeti negatívum. Nem mondhatjuk, hogy a sötét magyar sors ellen a céltudatos védelem, sőt támadó előretörés elmaradt volna, de a riasztó életfenyegetés nagyobb ívű életlendületet, fegyelmezettebb, kibővített, magasabb szempontok szerint történő felkészültséget kíván, és sürgetően a magyar közösségért való mélyen gyökerezett faji öntudat erőpróbáját követeli. A magyar tevékenység ébredezzék, és dolgozzék a nemzeti kultúra akármelyik parcellájában, csak akkor tudja bebizonyítani létjogosultságát, ha az erők harcában a nemzeti kollektívum teljességét szolgálja. Most a kényszerítő szellemi résenlét nehéz és szinte tűrhetetlen légkörében, a magyar erőkifejtés hathatósabbá tételére, az energiák hatásfokának emelésére, végül az etnikus erőforrások tudatosítására vezették be középiskoláink az új tantervet, mely végeredményében a tisztábban látó és öntudatosabban cselekvő állampolgárság nevelésének feltételeit szabja meg. Nevelési eszménye az időknek megfelelően számol a középiskolai tanuló egyéni adottságaival, a történelmi magyar helyzet karakterével, a korszellem általános vonásaival, s a két utóbbi tényezőnek és a jövőnek a kapcsolataival. E természeti és történelmi erők által meghatározott nevelési munkának részleteit ma még csak a középiskola I. osztályára vonatkozólag ismerjük, de már ebből is látjuk, hogy tevékeny részt juttat a nevelés munkájában a tanárság szellemi kincseinek. A mindennap folytonos változásokat hoz magával. A legújabb törvények, a legkimerítőbb és legteljesebb útbaigazítások is csak egy ideig töltik be a hivatásukat hiánytalanul. Kell tehát minden, az életet szabályozó elgondolásnál az élet súlyos és jelentős fordulataira gondolni, és az azok követelte változásoknak helyet biztosítani. A tanterv a tanár értékeiben találja meg az ő mindig időszerű ki- egészíthetését, ezeken az értékeken keresztül nyeri aktualitását. Még a legragyogóbb eszmény kitűzése is annak a leggazdagabb jelentéstartalmi részletezése mellett is a problémamegoldás teljessége, maradéktalansága a tanáron fordul meg. Amint a hathatósabb nemzeti védelem jegyében az oktatásnevelés parcelláját áttekintjük, kérdezzük meg, vájjon ez a tanár, aki a tantervet az élő valóság szerint kiegészíti, miképpen bontakozik ki a vulkanikus talajra kényszerített nemzeti jelen mérlegében, és éppen így az időszerűség elmaradhatatlan elve szerint hogyan alakul a középiskola munkája. Az aktív tanár legelső feladata, hogy a tanterv és tárgyai keretén belül tisztázza önmaga előtt a jelen nemzeti helyzetkép szerint a különleges tennivalóit. Állapítson meg programmot, melynek minden részlete megfelel a történelmi légkörnek. Főgondolata legyen e tervnek az önmagunkra való eszmélés, a nemzeti öntudat kialakítása és annak a mély meggyőződésnek hangoztatása, hogy kultúránk erejének fokozása a szellemi önállósodásunkon keresztül állam