Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - Dr. Gacsályi Sándor: A fegyelmezés
Dr. Gacsúlyi Sándor : A fegyelmezés. 359 ritkaságok közé, akkor nem lehet tőle várni, hogy tanárai iránt tiszteletet érezzen s szavait készséggel kövesse. Nem azt kívánjuk a szülei háztól, hogy a tanárokat mértéktelenül dicsérje, erre igazán nincs semmi szükség, azt azonban jogosan elvárhatjuk, hogy kritikájukat, amely utóvégre téves is lehet, ne gyermekeik jelenlétében gyakorolják. 5. Önámítás lenne azt hinnünk, hogy a fegyelmezés felsorolt eszközei önmagukban véve is elegendők a rend fenntartására. A szeretettel a tanulók visszaélhetnek, a derűs hangulat könnyen válhat zajossá, a figyelem felkeltésének eszközei a mi kötött tantervűnk mellett nem mindig elég hatásosak, s a szülei ház szelleme sincs mindig összhangban az iskoláéval, így a tanár minden igyekezete ellenére is előfordulhatnak — és elő is fordulnak — a rendbontásnak többé-kevésbbé súlyos esetei. Természetesen sokkal előnyösebb a betegség megelőzése, mint annak gyógyítása, de ha a megelőzés nem sikerült, kénytelenek vagyunk a gyógyításhoz folyamodni. Az ugyanis nem lehet vitás, hogy a tanár a rendetlenséget nem tűrheti el, mert ez a tanítást veszélyezteti, s ezen kívül, amint erre már korábban rámutattunk, a fegyelmezetlenség a nevelés szempontjából is káros hatású. Ha választanom kellene a rideg szigorral fegyelmező vagy a zajongó diákok között tehetetlenül vergődő tanár között, még mindig szívesebben választanám az előbbit, mert bár az abszolutizmust nem kedvelem, még mindig többre becsülöm, mint az anarkiát. A tanárnak tehát, ha a tanulók nem tartják meg a rend előírt korlátáit, használnia kell a rendelkezésére álló fegyelmezési eszközöket : a figyelmeztetést, dorgálást és büntetést. Ezek igénybevétele esetén a következő elvek megtartását tartom kívánatosnak : A tanár legyen igen óvatos a fegyelmezési eszközök alkalmazásánál, s csak akkor használja azokat, ha feltétlenül szükséges, mert különben a megszokás következtében hatástalanná válnak. Amint tenyerünkön a bőr megvastagodással védekezik a gyakori nyomás ellen, ugyanúgy tesz a lélek is, s a nap-nap után megújuló dorgálások hatása alatt elkérgesedik, s elveszti eredeti érzékenységét. A tanár helyesebben teszi, ha egyszerű rendzavarás esetén csak ránéz a tanulóra. Ez tapasztalatom szerint hatásosabb is, mint a dorgálás, mert az utóbbi esetben a „bűn és bűnhödés“ egymást követve mintegy kiegyenlítődnek, s a tanuló félig-meddig feloldva érzi magát, míg a dorgálás elmaradása esetén úgy érzi, hogy neki még törleszteni valója van tanárával szemben. Általában nem jó, ha a tanár lépten-nyomon védi a tekintélyét, mert a tanuló is megérzi, hogy csak azt szoktuk állandóan védelmezgetni és támogatni, ami gyenge és ingatag alapokon nyugszik. Ha a rendzavarás többször megismétlődik, a tanár kénytelen kezdetben dorgálni, később pedig büntetni. A büntetés kiszabásánál igen fontos, hogy a tanár igazságosan járjon el, vagyis azonos körülmények között mindig azonos mértékkel mérjen, s eljárásában követ
