Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - Hettesheimer Ernő: Reformtörekvések és reformok a német nőnevelésben
Dr. Gacsdlyi Sándor : A fegyelmezés. ?60 kezetes legyen ; nem kevésbbé fontos, hogy a tanár büntetés alkalmával önuralmát s nyugalmát ne veszítse el. A következetesség, igazságosság és önuralom a tanulóval megérezteti, hogy a büntetés nem a tanár szeszélyéből, bosszúvágyából vagy felingerült lelki állapotából származik, hanem olyan erkölcsi elvek megsértéséből, amelyek megtartására a tanárt saját lelkiismerete és kötelességérzete kényszeríti. Ha a tanuló a büntetésben nem bosszúvágyat, szeszélyt, szóval nem szubjektív elemet lát, hanem egy magasabb erkölcsi világrend objektív kényszerét, amelynek a tanár nem örömmel ugyan, de mégis engedni kénytelen, akkor szíve mélyén nem ítéli el tanárát, de ha mégis ezt tenné, az osztályban kialakult közvélemény, amely elég pontosan lemér tanárt és tanítványt egyaránt, egészen bizonyosan a tanár mellett lesz. Ez a tanár egész lényét átható erkölcsi determináltság s az ebből folyó igazságosság, amely egyforma következetességgel érvényesül minden tanulóval szemben, sokkal inkább biztosítja a tanár tekintélyét, mint a tudóskodó allűrök. Az ilyen tanár példaadó viselkedésében a legnagyobb nevelő erő rejlik. A tanár és tanítvány viszonya ma már más, mint régen volt, s a tanári tekintély, mint általában maga a tekintély fogalma, lényeges módosuláson ment keresztül. De ha a tanár valóban született pedagógus, nem fog túlságosan búslakodni e változáson, mert az a feladat, amely elé őt a mai iskola, közelebbről a nevelés és fegyelmezés állítja, szinte kényszerítőleg megkívánja, hogy önmagát úgy értelmi, mint erkölcsi tekintetben tökéletesítse, s ezzel megóvja attól, hogy egy alantasabb életszint sablonjaiba merevedjék. Örömére szolgálhat az is, hogy fáradozásai egy olyan nemesebb embertípus kialakítására irányulnak, amelyet többé nem külső kényszer, hanem saját belső, lelki erői tartanak meg a fegyelem korlátain belül. Végül megnyugvást adhat neki az a tudat, hogy a fegyelmezés e módja teljesen keresztyéni, mert szereteten és részéről bibliai értelemben vett szolgálaton nyugszik. Azok a követelmények, amelyeket a fegyelmezésre vonatkozólag fölállítottam, ideális természetűek. Jól tudom, hogy megvalósításuk rendkívül nehéz, s tisztában vagyok azzal a távolsággal is, amely saját gyakorlatomat ideális követelményeimtől elválasztja. A jó tanárról rajzolt portrém nem olyannak mutat engem, amilyen vagyok, hanem amilyen szeretnék lenni. Nyíregyháza. Dr. Gacsályi Sándor. Reformtörekvések és reformok a német nőnevelésben. Minden politikai rendszerváltozás magával hozza az iskolai élet megváltoztatását is. A politikai hatalom új birtokosai azonnal hozzáfognak az iskolák megreformálásához, hogy így a fiatal nemzedéket