Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 7. szám - Rozsondai Károly: A munkáltatás elve a lélektan tanításában
Rozsondai Károly : A munkáltatás elve a lélektan tanításában. 247 A munkáltatás elve a lélektan tanításában. 1. Iskolai munka és munkaiskola. Mielőtt közelebbről is szemügyre vennők a lélektan tanítását, a kérdés tisztánlátása céljából indokolt, hogy rövid elvi tájékozódással kezdjem. E nélkül könnyen keletkezhetnek félreértések vagy félremagyarázások. Tanügyi folyóiratainkban manapság gyakran olvashatunk olyan tanulmányokat, melyek az ú. n. munkaiskoláról, az iskolai munkáltatótanításról, a cselekedtetésről folytatnak eszmecserét, s a mai iskolát erősen kihangsúlyozottan állítják szembe a „hagyományos“ iskolával. E kérdés természete olyan, hogy a végleges állásfoglalás, egy elfogadott végső kép kialakítása nem könnyű. A kérdés a tanítás módszerére vonatkozik. A módszerre vonatkozólag pedig többféle nézet lehetséges. Tág téré nyílik az egyéni értékelésnek és véleményalkotásnak. Itt aránylag könnyű az eredetiség, az érvényesülés. Vannak, akik többévi tapasztalatra támaszkodva nagy hívei a munkáltató-tanitás- nak, mások tartózkodók, s olyan hang is van, mely „jelszópedagógia“ alatt határozott módszeres visszaesést állapít meg és arról beszél, hogy a tananyag és a módszer tulajdonképpen egymással küzdő felek. Annyi bizonyos, hogy a divatszerűség jellemvonása e téren is felfedezhető. Hogyan lehet hát a vitás kérdést elvi szempontból eldönteni? Az iskolai munkának többféle felfogásával találkozunk. E felfogásokat el is lehetne rendezni. Az elrendezés szempontja a tanuló cselekvő részvételének a foka. Meglennének ebben az elrendezésben a szélső esetek : a „hagyományos“ iskola munkája és a tanuló önálló kutatómunkájának megkívánása. A tanítási eljárások között tehát a tanulók cselekvő részvételének mértéke tekintetében fokozati különbség van. A tanuló különböző mértékben és különbözőképpen lehet aktív. Az ú. n. munkáltató órák ezt az aktivitást a maximumra akarják felfokozni. Bizonyos, hogy a munkaiskola jelzőt egyoldalúan sajátítják ki maguknak azok, akik csak azt nevezik álláspontjuk szerint igazi iskolai munkának, amit a tanuló a kezével is véghez visz. A testi és a szellemi tevékenység alapján nem kellene merev módszeres megkülönböztetést tenni, mert hisz nem az izmok és szervek fejlesztéséről van szó, hanem az egész emberről, akinek mégis csak uralkodó eleme, vezére a szellem. A fizika-tudósnak laboratóriumi foglalkozását sem számítja senki testi munkának. Lehet cselekedtető az olyan óra is, melyen különösebb kézi tevékenység nincs. Nekünk tehát megvan az igényünk arra, hogy minden mai iskolát munkaiskolának tartsunk. A munka annyira erkölcsi követelés és olyan átfogó, elemi szempont, hogy nem engedhető meg egyoldalú kisajátítása.
