Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 283 „Ki tanácsolta, hogy a délutáni külön-óra helyett moziba menj?“ „Azok, akikkel együtt járok be a vonaton, szintén odamentek !“ Igen, a vonat az a gyermek lelkületére oly veszedelmes, felelőtlen hely, ahová a szülői ház szerető gondoskodása már nem kiséri el a gyermeket, s ahol az iskolai felügyelet még nem kezdődik meg. A MÁV és a különböző HÉV-ek gondos előzékenységgel csatolnak ugyan minden vonathoz „Iskolásleányok“ és „Iskolásfiúk“ felírással ellátott kocsikat, hová felnőttet nem engednek be, hová viszont a tanulóbérlettel utazó gyermekeket beutasítják. De meggondolandó, hogy ez az előzékeny figyelem vájjon csakugyan hasznára válik-e a gyermeknek, s nem inkább a felnőtt utasok kényelmét szolgálja-e. Aki maga is jár he a közeli vidékről ilyen tanulószakaszos vonaton, az kénytelen tudomásul venni azt az éktelen lármát, ami az egyes állomásokon a fiúszakaszokból kihallatszik, és kénytelen megfigyelni azokat a — talán még veszedelmesebb — sunyi kis nevetéseket, melyekkel éretlen kis csitrileányok egy-egy állomáson elkönyvelnek egy-egy őket érdeklő fölszállót. Természetes, hogy a közeli falvakban, telepeken lakó szülők kénytelenek gyermeküket bejáratni a városba, s elkerülhetetlen az iskola részéről is ezek felvétele. De szomorú tapasztalat az, hogy a szülő addig csendes, falusi körben élő s új hatások iránt épp ezért fokozottan fogékony gyermekét bizony nagy erkölcsi veszedelmek árán juttatja tanuláshoz. És bizony, azt hiszem, minden iskola is ismeri a vidékről bejáró, tehát naponta órákat felügyelet nélkül töltő gyermekeknek a többire gyakorolt káros hatását. E nehézségek hánytorgatásának azonban nem sok értelme lenne, ha nem kínálkoznék aránylag egyszerű megoldás elhárításukra. Talán anyagi szempontból sem jelentene megoldhatatlan nehézséget a MÁV és HÉV néhány fővonalán — hiszen csak ezeken járnak tömegesen iskolások egy-egy „állástalan diplomásának, mint gyermekkísérőnek a beosztása. Hány állástalan, sőt állásnak még csak reményében sem lévő fiatal okleveles tanító és tanítónő vállalná boldogan, úgy gondolom, igen csekély fizetésért — mint ahogy a főváros játékterein is vannak már ilyen felügyelő tanítónők — s az illető vasúttársaságnál kieszközölt szabadjegyért ezt az állást is, míg jobb akad. Milyen hasznosan tölthetné értelmes beszélgetéssel, vagy kedélytképző, elmét fejlesztő társasjátékkal az időt a most felügyelet nélkül rendetlenkedő gyermekcsapattal a hivatott nevelő ! S a vasúttársaság is megtalálhatná a szabadjegy költségeinek ellenértékét a most kinyomozhatatlan kis kártevők okozta ablakbetörések és egyéb rongálások megszűnésében. Végül milyen jó tanulmány lenne a kezdő nevelő számára néhány havi ilyen beosztás, hiszen közelről s a maga teljes nyíltságában ismerné meg az örök szfinkszet, az emberi lelket, amely bizony kicsi korában is sokszor komor, máskor mosolygó rejtély. De ha így mégsem lehetne megoldani ezt a kérdést, nem hiszem, hogy a kellőképpen felvilágosított, érdekelt szülők is ne járulnának szívesen hozzá egy-egy ilyen vonatotkísérő nevelő állításának költségeihez. A mai szellemi túlterhelés mellett bizonyára sok szegény kezdő pedagógus részére jelentené még a legcsekélyebb tiszteletdíj is a megélhetésnek oly fontos alapját, a hőn óhajtott „fix“-et, sőt ennél nagyobb, mert erkölcsi értékeket ér : munkateret, oly sok-sok szép reménynek és elérhetetlennek hitt álomnak a megvalósulását. Végül ha még ez sem volna keresztülvihető, nem hiszen, hogy a kellőképpen felvilágosított s ez ügy fontosságáról meggyőzött hatóságok : állam, egyház, város, továbbá egyes intézmények : Vöröskereszt, cserkészet stb. valahogyan ne találná meg az erkölcsi bajok megelőzésének módját. Ezzel az áldozattal talán a javítóintézetek, gyermekbíróságok, sőt idővel talán fegyházak és fogházak tételeit is lehetne csökkenteni. És mennyi iskolai gondnak, anyai bánatnak, gyermeki megrendülésnek lehetne elejét venni 1 Budapest. Dr. Zelenka Margit,
