Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Kövendi Dénes: A latin tanítás kérdéséhez
274 Kövendi Dénes: A latin tanítás kérdéséhez. legszebb virága. (Forrás és Múzsák mélységes összefüggéséről 1. Kerényi Károly szép rádió-előadását : ,,Az antik költő“, megjelent a „Válasz“ márciusi számában.) Ha hiszünk az antikvitás isteneiben, ha felismertük a bennük plasztikusan kifejeződő mély valóságot, ha igyekszünk antik lélekkel — s ez azt jelenti : a kosmos és ember örök törvényeinek, lényegének kitárt lélekkel — érezni és gondolkozni, akkor lehetetlen, hogy éppen az egyik leglelkesebb antik író : Livius unalmas legyen. Szándékosan beszéltünk vallásos oldaláról. Csak futólag említjük könnyebben hozzáférhető erkölcsi hatását. Vájjon Cincinnatustól nem tanulhat-e a mai magyar társadalom ? Midőn a gall betöréskor az agg szenátorok — a nép erőtlen öregjeinek sorsában osztozva — házuk előcsarnokában ülve várják végzetüket, a gallok előtt istenekhez hasonlatosak. S valóban, az a gravitas, Constantia, fortitudo, religio, az a római virtus nyilvánult meg e pillanatban monumentálisán bennük, mely Rómát naggyá tette, s melynek ősképei a római istenek. A törvénytisztelet példái a legválságosabb helyzetben is ! (Camillus visszahívását illetőleg a Veiibe menekültek előbb megkérdezik a körülzárt Capitoliumon levő senatust.) Amint az alliai vereséget a nemzetközi jog megsértésére s így az istenek haragjára vezeti vissza Livius, és megérdemeltnek tartja, ép ily méltányos a karthágóiak iránt, midőn a II. pún háborút bevezető római hadüzenet előadásakor egy kart- hágói szájába adja annak kifejtését, hogy Rómának csak ürügy Saguntum ostroma. Az antik történetírás (Herodotos) és irodalom (Aischylos: Perzsák.) humánus jellemére utalhatunk itt, mely a legyőzött ellenfélről megértéssel, igazságosan beszél. A sok kimagasló egyéniség mellett említsük még a liviusi történelem másik hősét : a római plebs-et. Különösen megragadó erre vonatkozóan a második secessio leírása (III. 52—54.) : mint első kivonulásuk alkalmával, úgy most sem rabolnak (modestiam patrum suorum nihil violando imitati). Reményüket inkább a méltányosságba, mint a fegyverzetbe vetik. S a megegyezés után mily felemelő, midőn armati per urbem silentio vonulnak az Aventinusra. Valóban, a Cincinnatusok és Camillusok mellé ilyen nép volt szükséges, hogy Róma naggyá legyen. És ezt a Liviust, kiben Róma istenei és nemzete ilyen együttérző lélekkel, drámai elevenséggel, az események pathosával egyiitt- rezgő előadásban nyilatkoznak meg, összefüggően kell olvasnunk : csak így lesz benyomásunk a liviusi lélekről, mely Augustus nyugodt Rómájából tekint vissza azokra az erényekre, mik városát naggyá tették. Milyen más, fanyar az ethosza Sallustiusnak, ki a polgár- háborúkat átélve, elkeseredéssel vonul vissza a közügyektől. Az ő műveit sem óhajtanok csak chrestomathiák szemelvényeiben viszontlátni. így a Bellum Jugurthinum-ot illetőleg nem hisszük, hogy csak a 85. c. volna a „pecsenye“ s a többi csak „köret“. Mindjárt a bevezetés : a szellem hatalmának dicsőítése, a szellem alkotásainak magasz- talása, jellemző római módon a hírnév szempontjának kiemelésével.
