Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Kövendi Dénes: A latin tanítás kérdéséhez
Kövendi Dénes: A latin tanítás kérdéséhez. 273 tüzűnk : legnagyobb]ainkban — jöttek légyen akármilyen fajból —■ föllobbanó nemzeti geniusunk : az a szabadság és hazaszeretet, mely az egyetemes humanitás eszméjével harmóniában van, az erdélyi nagy fejedelmekben, Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Eötvös, Deákban égő genius, mely, mig mások faját, nyelvét respektálta, sőt fejlődésüket előmozdítani igyekezett, nemzete kulturális, alkotmányos, lelkiismereti szabadságáért életét áldozni kész volt. S mint Rómát Vesta szent tüze, úgy tart fönn bennünket — és csak ez tarthat fönn —- a humanitással harmóniában levő nemzeti szellem, a magyarság ősi szabadság- és alkotmányszerető szelleme. De térjünk vissza Liviushoz. Juppiter Stator, Numa és Egeria mondája, Veii ostroma is egy-egy példája a római történelem lelkét kifejező mondának. Az isten lényének egy részével ott van, ahol megnyilatkozik : ezért szentek és kávával körülvettek a Juppiter villámától sújtott helyek, ezért szent Juppiter Stator temploma, vagyis az a hely, hol az isten a megfutamodó rómaiak leikébe és izmaiba egyszerre megfoghatatlan módon friss bátorságot öntött. S valóban, ezek az előzményekből racionálisan ki nem számítható, akárattól nem függő, a költői ihlethez hasonlóan az embert megragadó nagy élmények az istenség magasabb, az életbe benyúló valóságának ma is elevenül ható jelei. Ezzel rokon Veii ostromának egyik jellemző emberi dokumentuma : az evocatio deorumnak itt Camillus alkalmazta eljárása, midőn Juno Reginá-t, ki Veiit védi, Rómába hívja át. Mivel a Veii-beli templom telve az istennő erejével, át kell hívnia őt az Aventinusra, hogy most már azt töltse be védelmével. Menynyire eleven volt ez az érzés, hogy a helyek, így Róma telve istenekkel, legszebben mutatja Camillus beszéde (Livius V. 51—54. c.), melyből szemelvényt könyveink — sajnos — nem szoktak közölni. Itt C. óvja honfitársait attól, hogy most, amidőn a gall dúlás után végre urai városuknak, a rommá lett Rómából Veiibe költözzenek át. Az istenek jelölték ki annak helyét — mondja —, egy hely sincs, mely ne volna istenekkel, a múlt egy-egy isteni jelével teli; itt van Vesta örök tüze, a jelvények, mik Róma uralma zálogaként templomában őriztetnek. S csak ezután sorolja fel Róma fekvésének előnyeit is. Lehetetlen, hogy ez a római lélek ne hatna tanítványainkra. Ott van Numa, kinek vallási reformjaihoz Egeria, a forrás- nympha, a Camenák egyike, ad ihletet: itt üde természetességgel tárul elénk az az — ép a legnagyobbak (Goethe : es denkt in uns) által mindig elismert — igazság, hogy az ember alkotó gondolatai, agy villanásai nem a tudatos speculáció, hanem elő nem idézhető, váratlanul a lelket megragadó ihletés termékei. És hogy a bennünk fel-felbuggyanó alkotóerő rokon azzal a testet-lelket, fűvet, virágot felzsendítő, éltető nedvességgel, mely a forrásokból ömlik elő, hogy ugyanannak a termékeny vitalitásnak, áradó bőségnek szülötte a virág és a gondolái, — hiszen egyformán csodálatos műalkotás mindkettő ! — ez pedig az antikvitásnak az a mélyen igaz tanítása, hogy a szellem nem idegen a természettől, hanem abból fakad, mint annak a
