Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Kövendi Dénes: A latin tanítás kérdéséhez
272 Kövendi Dénes : A latin tanítás kérdéséhez. feltárt nekropolis sírjainak etruszk jellegű fegyverei, edényei. A nőnek — Rómában idegenszerű — kiemelkedő szerepe is az etruszk, ázsiai kultúr-körbe tartozik. S hogy, miként Romulus méltó volt arra, hogy Mars farkasa táplálja és Juppiter sasai adjanak neki jelt a város alapítására, úgy Lucumo is ; a mai történettudomány az ásatások alapján beigazolva látja a Tarquiniusok érdemeit : a capitoliumi Juppiter-templomnak — etruszk mintára — építését, a legrégibb circus emelését, a cloaca maxima által a forum — e hajdani mocsaras nekropolis — kiszárítását. A mai ókortudomány egyik legszebb vívmánya, hogy a római mondát (általában a mondát) ismét méltóan értékeli. A monda még külső vonásaiban is nagyban és egészben igaz : az említetteken kívül bizonyítja ezt a következő pár adalék is. (Legyen szabad kartársainknak erre vonatkozólag Fr. Altheim: Römische Religionsgeschichte I—IR (Samml. Göschen, 1035., 52., 72. k.) és Kerényi Károly : A római irodalom szelleme (E. Ph. K., 1932. 5—6. f.) c. műveit figyelmükbe ajánlani. Boui a császárkori forum kövezete alatt megtalálta Romulus sírját, valamint a sírt etruszk módra őrző két kőoroszlán alapzatát is, ott és úgy, ahogy az antik írók leírták. Nemkülönben a Liviusnál oly drámai elevenséggel előadott római-sabin küzdelmek is magvukban valónak bizonyultak : az ásatások beigazolták, hogy a Palatínuson már a Kr. e. X—IX. sz.-ban halottégető törzs települt meg, kik halottaik hamvait a későbbi Forum helyén őrizték meg ; az Esquilinus és Quirinalison pedig halottaikat elte- metők. Előbbiek a latinok, utóbbiak a sabinok. S ami nevezetes dolog, a forumi nekropolis régebbi „égető“ rétege fölött egy későbbi réteg jelenik meg, mely már az eltemetés szokását mutatja, fme, a kezdetben különálló, sőt ellenséges törzse, a latinok és sabinoknak összevegyül, majd egy nemzetté egyesül. Két. nagy néphullám : a Kr. e. III. évezredben Itáliában megjelenő halottégető latinok s az őket a Kr. e. II. évezredben követő, inkább Itália középvonalát megszálló, halottaikat eltemető umber-sabell-oszk népek találkozása s összeolvadása ez Róma területén. S hogy közös istenek és kultúra századok folyamán ily különböző fajú népekből is egységes nemzetet képesek alkotni, Livius római történelmének nem legérdektelenebb tanulsága. De még megkapóbb a monda benső igazsága, amennyiben az események lelkét, a kor és nemzet ideáját plasztikus képben örökíti meg. Ilyen kép Liviusunknál : első sorban a városalapítás. Mennyire isteni irányítással történik ; a szent tűz s az ősök hantja tartja össze, miként a házat, úgy a várost is : s itt igazán önként kínálkozik a dolog mélyére mutató párhuzam, hogy miként a tűzben a Lar, vagy Genius nemző, éltető ereje lobogott fel (v..ö. Ovidius Fastijában —• VI. 629-től 636-ig — Servius Tullius fogantatását és Füstéi de Con- langes „ókori községéinek a halottak tisztelete s a szent tűzről szóló 2. és 3. fejezetét), úgy megvan nekünk is éltető, megtartó szent
