Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 1. szám - Dr. Jausz Béla: Új középiskolai reform és a német nyelvoktatás
20 Dr. Jausz Béla: Új középiskolai reform és a nemei nyelvoktatás. elérni, vagy még azt sem, mert hiszen a latint bizonyára megint 6—5—4-es heti óraszámban fogják tanítani 8 éven keresztül. Nem akarok itt vitába szállani a latin nyelv elszánt védőivel, csak az ellen a beállítás ellen vagyok kénytelen e helyütt is tiltakozni, hogy a latint tekintik a humanizmusra való nevelés egyedül célravezető eszközének. Az új humanizmus kitermelését éppen az irodalom (akár saját, akár a világirodalom) nagyjainak fokozottabb megismertetésével lehet elérni, nem pedig csak a klasszikusok töredékes olvastatásával. Ezt a véleményemet voltam bátor hangoztatni akkor is, amikor a református tantervre vonatkozólag készítettem el tanárkarunk hozzászólását ez előtt két évvel. Hogy formális képzés szempontjából is van a német nyelv tanítása olyan jelentőségű, mint a latin, szintén kétségbevonhatatlan tény.2 Visszatérve az előbbi gondolathoz : szomorú volna, ha a tanterv célkitűzését rövidebbre, alacsonyabbra kellene szabni. Kardeván Károly idézett cikkében sok a megszívlelendő igazság, de viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy élő nyelv tanításáról van szó, amelynél pedig — a nyelvpszichológia tanúsága szerint — jelentős szerepe van az akusztikai és motorikus elemnek. A beszédkészségre való nevelés kiküszöbölésével, vagy legalább is minimumra való szorításával ez a két elem jelentékenyen háttérbe szorulna, ami egyrészt erősen korlátozza a tanárt a nyelvtanítás egyik fontos eszközének, a nyelv zeneiségének alapos kihasználásában, másrészt pedig a tanulót elüti az utána-mondásnak, mint cselekvésnek, alkotó munkának ösztönző örömétől. Még sohasem láttam, hogy a latin nyelv tanulásánál (nem lévén beszédgyakorlatok és beszédkényszer) a tanulók a nyelv akusztikai és motorikus komponensét öntudatosan élvezték volna. Viszont gondoljunk csak arra, micsoda öröme telik a gyermeknek az általa helyesen artikulált szavak, mondatok hangoztatásában az élő szóval vagy grammofonnal közölt szöveg zeneiségében, annak megértésében, utána-mondásában ! Mennyi elevenség, mennyi buz- dítási lehetőség pusztulna ki az élő nyelv tanításából, ha a holt nyelv tanítási módszerére kellene leszállanunk ! Adtak már a német nyelvnek valaha is megfelelő óraszámot? Akár csak annyit is, mint a latinnak a reálgimnáziumban? Össze lehetett-e már vetni valaha is a sokat felpanaszolt latin tanítási eredményt az ugyanolyan óraszámmal tanított németével? Pedig lehet magas színvonalat elérni élő nyelvoktatásban is ! Volt alkalmam bőven arra, hogy erről meggyőződhessem, amikor pár évvel ezelőtt majd száz órát látogattam meg Bécsben, Berlinben, Hamburgban. Tudom, hogy le kell számítani az indogermán nyelvek közötti rokonság okozta könnyebbséget, de ez nem azt jelenti, hogy nálunk ne lehetne a mainál jobb eredményt elérni, mint ahogy a francia, angol vagy 3 3 L. ehhez Kardeván Károly idézett cikkéből 244. o. : „A rendszeres német nyelvtan époly logikus, mint a latin nyelvtan, amelynek példáján felépült. Formális képző ereje egy szemernyivel sem kisebb.“
