Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 233 S így mehetünk át arra a kérdésre, amit ma a filozófusokkal kapcsolatban •szokás szerint fel szoktak állítani : milyen viszonyban van a szerző filozófiai meggyőződése a keresztyénséggel? (lásd Katholikus Szemle 1935. IV. számát, amelyben br. Brandenstein : Bölcseleti Alapvetés c. művét igy ismertetik). Az kétségtelenül kimutatható ehben a művében, hogy teológus volt. Ahogy az ethika tudományát, annak fejlődését, változását ismerteti, az teológusra vall. A filozófia c. fejezetben pedig, ahogy a dogmatika tudományát meghatározza, s jelentőségét kiemeli, az is mutatja teológus jellegét. Keresztyénsége pedig olyan, mint a múlt század utolsó évtizedeiben élt protestáns egyetemi tanároké volt, akik az értelem nagy jelentőségét a hittel szemben diadalra vitték. Természetesen a ma kívánalma szerint ezt nem lehet értéknek betudni, de az megállapítható, hogy ez a filozófia pl. a magyar református megújhodás munkáját cseppet sem gátolta, sőt előmozdította. Ma, amikor a filozófia hazánkban Aristotelesnél kezdődik és Aquinói Tamásnál végződik, s amikor ismét ancilla theologiae, öröm olyan filozófiai műveket is olvasni, amelyek mást tanítanak, valami olyasfélét, ami a protestantizmushoz közelebb áll. Gaudy László. Itoda István : Bevezető a lélektanba. (Egy lélektani rendszer vázlata). Budapest. 1934. 184 oldal. Boda István könyvében — mint az Előszóban jelzi —- egyfelől általános bevezetést óhajt adni bármely lehető tudományos lélektani rendszer kiépítéséhez, másfelől lefektetni és vázolni kívánja egy meghatározott (saját) lélektani rendszer végső alapelveit és legtágabb kereteit, mely lélektani rendszerben a szokottnál erősebb hangsúlyozásra jutnak az értelmi lelki funkciók problémái. Az I. fejezetben mélyreható elmeéllel, de túlságosan tömören vázolja azokat a szempontokat, amelyeket mint alapkövetelményeket szem előtt kell tartania minden teljességre törekvő lélektani szemléletnek, s amelyeknek csak részben való figyelembevétele szerinte aj legáltalánosabb hibája napjaink divatos lélektani szemléleteinek. Azonban kérdésbe tehető, hogy mindazoknak a szempontoknak a figyelembevétele, amelyeket ő minden lehető lélektan számára föltétlenül alapvetőknek mond : nem jelent-e máris elkötelezést egy bizonyos speciális iránnyal szemben? A tárgyalás annyira tömör, hogy a mű tartalmáról rövid kivonatos ismertetést adni szinte lehetetlen. Ezért csak inkább néhány fontosabb vagy érdekesebb szempont kiemelésére szorítkozunk. A lelki jelenségek tárgyalásához általános alapul az „életes“ jelenségeket veszi, érdekesen szembeállítva egymással az élőszervezetek és a gépek mozgásait. Élesen hangsúlyozza, hogy a lélektan tárgya nein csupán a tudatos lelkiélet, hanem —■ még szinte szélesebb körben — a nemtudatos is, amely ■csak eredményeiben tükröződik tudatunk elé. Az V. fejezetben a „lelki tárgyak“ különféle osztályait táblázatokba is szedi, de még így sem elég áttekint- tető, s talán nem is a legjobb szempontok szerint csoportosít. Egyes részei azonban így is igen érdekesek és értékesek, sőt nem egy helyen az általános felfogásnak bátorszavúan ellentmondók. Igen érdekesek az egocentrikus életmozgásokra és az altruizmusra, vagy a végső értékekre és a legmagasabb rendű eszményekre vonatkozó megállapításai (56—58. 1.). Az önértékelésről és önérvényesülés-hitről mondottak (69—70. I.) nagyon tanulságosak minden nevelő munkát végző egyén számára. „A lelki törvényszerűségek“ c. fejezetből megemlítjük az okságról és a lelki történések determináltságáról szóló részeket, amelyeknek azonban minden mélységük és alaposságuk mellett is hibájuk, hogy egységes végső kép kialakulása nélkül hagyják az olvasót. Boda István munkájában nemcsak a szakközönséghez kíván szólani, de bevezetőt óhajt adni a lélektan problémáiba „a kellő értelmiségi fokon álló laikus közönség számára is“. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy előadásmódja az utóbbi cél elérésére nem elég alkalmas. Mondatfűzése —-
