Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Megjegyzések
222 Megjegyzések. fognak élni iskoládban, városodban, tanítványaid és kartársaid szívében, mint éltető és sugalló eleme protestáns iskoláink hagyományainak. Mily fájdalom, bogy a mi megkésett koszorúnk már csak korai sírhalmodon fog elhervadni. Legyen síri álmod odalent békés, váljanak valóra eszményeid idefönt egy boldogabb Magyarországban, amelyért „mintaszerű kötelességtudással és lángoló lelkesedéssel“ annyit dolgoztál.* Isten veled, Isten veled ! Pap Károly. MEGJEGYZÉSEK. Az új tanterv és a túlterhelés. Jogosan beszélünk túlterhelésről, mert tanulóink szellemi és fizikai erejüket meghaladó mértékben igénybe vannak véve. Az új középiskolai törvény indokolásában is a túlterhelés szerepel. A középiskolai műveltséggel szemben az élet gyorsabb ritmusa, verítékesebb küzdelme nagyobb felkészültséget követel, a tudományok táguló mezeje fokozottabb követelményt, a kultúra terebélyesedése magasabb igényt támaszt. A serdülő tanuló naponként 5—6 órát az iskolában, másik 5 órát odahaza dolgozik. Az otthoni munka ideje természetesen egyénenként változó. Joggal vehetek számításba napi 5 órát középértékül, mert a legtöbb internátusbán ennyi a szilencium ideje. Ha ehhez még a délutáni külön elfoglaltságot is hozzávesszük, mint például : énekkar, zenekar, sportkör, gyorsírókor, bibliaóra, cserkészet, vöröskereszt stb., kiderül, hogy egy-egy tanuló napi munkaideje 12—14 óra. A szociális programmok felnőtteknek napi 8 óra munkaidőt szabnak meg, s az iskola a maga követelményével, a még ki nem bontakozott, tehát kíméletre szoruló szervezetet 12—14 órás munkára szorítja. Természetesen jól tudom, hogy nincs minden tanuló túlterhelve. Vannak szerencsés tehetségesek, kiknek otthoni munkájuk jelentékenyen összezsugorodik. Vannak lusta hanyagok, kiknek teljesen mindegy mennyi és milyen feladat elé állítják őket, inert azt nem végzik el s így személyükre egyénileg megoldják a túlterhelés kérdését. Persze ez csak olyan elintézés, mely mind az egyén, mind az iskola szempontjából a legkárosabb. Tanulóinknak a legértékesebb része, a szorgalmas törekvők csoportja van túlterhelve. Az ilyen tanuló szerencsétlennek érzi magát és nemcsak ielki, de fizikai rosszúllét is elfogja, ha nem készülhet el feladatával. A modern kornak az iskola gályájához láncolt e kis rabszolgája húzza a keserves igát és örökké fáradtan, verejtékezve tanul éjfélekig. Hová lesz az ilyen tanuló mosolygós ifjúsága, kiegyensúlyozott idegrendszere? Hosszú évek gyötrelmes robotja megkeseríti életét, megmérgezi emlékeit. A legerősebb acélkolosszus, a rideg gép is idő előtt tönkremegy, ha túlterhelve járatják, s az emberi szervezet finom gépezete, az érzékeny ideg- rendszer ne sinylené meg a fejlődés idejére eső fokozott igénybevételt? Kérdezzük meg az iskolaorvosokat és az ideggyógyászokat. Az új középiskolai törvény segítséget ígér, módot akar nyújtani az orvoslásra. A mai középiskola e generális baját már többször igyekeztek gyógyít- gatni. Az eredmény mindenkor alig valami. Itt, mint vitéz dr. Bessenyei Lajos Lajos írja : „nemcsak tessék-lássék módon, hanem gyökeresen kell segíteni“.1 Az eljövendő új tanterv hivatott a túlterhelés problémájának megoldására. A túlterhelés kérdése azon fordul meg, hogy ki tanít, hogyan tanít és mit tanít, tehát a tanár személyén, a módszeren és az anyagon. Nem kell bővebben fejtegetni, hogy a tanár személye a nevelés egyik leglényegesebb tényezője. Az erkölcsi nevelés eredményes, vagy eredménytelen volta jóformán a tanár * A hódmezővásárhelyi református gimnázium gyászjelentéséből. 1 Prot. Tanügyi Sz. 1935 1. sz.
