Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Makkai Sándor: Új szellem az iskolában
Makkai Sándor: Új szellem az iskolában. 197 a régiek voltak. Pedig nagyon természetes, hogy egészen mások, mert megváltoztak azok a tényezők, realitások, amelyek a mai ifjúságra ránehezednek. Nem lehet letagadni azt, hogy gyönge pelyhek vagyunk mi, nevelő személyiségek azokkal az óriási erőkkel szemben, melyek a mai életet irányítják. Ha ezt a tényt megláttuk, akkor ebből következik a pedagógiának egészen új parancsa és az új nevelői kötelesség. Ez a nevelői kötelesség, amely előtt állunk, az, hogy a nevelőknek meg kell figyelniök a tényekben megnyilatkozó isteni parancsokat, mert a tények Isten küldöttei, ők beszélnek hozzánk, és ezeknek a tényeknek a parancsszavát kell a nevelőnek nagy lelkiismeretességgel megfigyelni és engedelmesen követni. És hogyha ezeket megfigyelte, akkor tevékenységét felelősségteljes szeretettel kell átváltoztatnia őrködéssé. A pedagógiának ma a döntő feladata : őrködni az ifjúság lelke felett. Nem parancsolás, hanem őrködés a felett, hogy az ifjúság magukat ezeket a parancsokat tudja megérteni, követni és sohasem azoknak önzésből fakadt, félreértett magyarázatát. így tehát a nevelők őrállóvá változnak át, és a tevékenységük az ifjúság feletti szent őrködéssé lesz. Nem kormányozhatják a tényeket, hanem a saját lelkiismeretükön keresztül odaállíthatják az ifjúság elé, hogy lássa meg bennük azt, amit meg kell látni, s ne valami egyebet, ami esetleg végzetes félreértés lenne. Az iskola új szelleme ezért mindenek felett abban nyilatkozik meg, hogy az új nevelő átalakul egy — hogy úgy mondjam — jelentőségében látszólag szerényebb valakivé, mint az a régi nevelő volt, aki azzal a büszke öntudattal járt a világban, hogy ő teremt és parancsol. Az új nevelő úgy figyeli az ifjúságot, mint a pásztor figyeli a nyáját. Az új nevelő odamegy, ahol segíteni kell, ahol látja, hogy az önerő gyönge, az elhatározás ingadozik; ahol valamit elő kell mozdítani, tehát nem kényszerít, nem kerget, nem ostoroz, hanem támogat. Az új nevelő utánamegy a növendéknek, és nem mindig előtte megy, hanem elindítja őt az útján, és hűséges szeretettel megy utána, vigyázva, hogy meg ne botoljék, más útra át ne térjen, bele ne essék valami szakadékba. Tehát vezetőből kísérővé változik át. Az új nevelő arra való, hogy elhárítsa az ifjú útjából az akadályokat, mikor azokat ő még nem látja. A nevelő azonban már látja, és az a kötelessége, hogy a követ elhengerítse előle. Az új nevelő tolmács. A régi nevelő az a kijelentő volt, aki diktált és parancsolt, elmondta az igazságot, és azt kívánta, hogy azt fogadják el. Az új nevelő már sokkal szerényebb ember : tolmácsol, és elmondja az ifjúságnak, amit neki Isten izén, amit igazolnak a tények, természet, lélek. Hűséges tolmács, aki lefordítja a tények beszédét az ifjúság nyelvére. A nevelő mutat. Megmutatja a lehetőségeket. Nemcsak egyet mutat meg, hanem sokfélét megmutat és megmond ; hogyha ezen az úton megyek, ide jutok, ha azon megyek, odajutok ; ennek a dolognak annyi mindenféle oldala van ; ezt a dolgot így is, úgy is lehet tekinteni. Kalauzzá válik, megmutatja a dolgok arcát az ifjúságnak.
