Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Makkai Sándor: Új szellem az iskolában
108 Makkai Sándor: Új szellem az iskolában. Mindenek felett azonban — noha ezek mind nagyon fontos gondolatai az új nevelésnek — van még egy sokkal fpntosabb dolog is : az, hogy a nevelő a saját életével dokumentáljon. És ez a döntő az új iskola szellemében. Mert ha így látjuk a modern nevelési szellemet, az a kérdés mered elénk, hogy vájjon egy ilyen nevelés megnyilatkozhatik-e az iskolában, és hogy fog megnyilatkozni ott. Természetesen ma egyetlen iskola sincs már, ahol egy embertől függene az iskola élete, hanem az iskola tulajdonképen több nevelő személyiségnek a közössége, és ezért döntő az, hogy a nevelői szellemnek az iskolában egységesnek, összeműködőnek és azonos módon céltudatosnak kell lennie, mert különben természetesen széthúzó munkává válnék, ami eredménytelen lenne. Most ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy az iskolai munkának mi a lényege, akkor azt mondanám, hogy az iskola nem pusztán tanító-intézmény, hanem megtestesít egy törekvést, melynek medrében egész munkája egy cél felé való haladás. Ebben a törekvésben három egymásba illeszkedő feladatot kell az iskola munkájának megoldania. Természetesen minden mellékkérdést eltakarítva az útból, mondhatjuk azt, hogy az iskolának az az első kötelessége, hogy a világot, mint a tények rendszerét, megismertesse. Ez — kétségtelenül — olyan döntő feladat, mely minden iskola előtt ott áll : a tények rendszerének megvilágítása, a világ valóságos képének megismertetése. A második az, amit a régi nevelők helyesen így neveztek : az ifjúság erkölcsi jellemének kifejlesztése. A harmadik az, hogy a következő generációt öntudatos tényezőként nevelje bele a nemzeti kultúrközösség életébe. Ez a három feladat tulajdonképen kimeríti a modern iskola, a mai iskola munkakörét. Természetesen ez nem valami új dolog, mert az iskola munkájában mindig is ez a három törekvés érvényesült» csak az a baj volt, hogy ez a három nem volt egy. Nem egyesült a nevelés szellemében, hanem — sajnos — külön utakon járó, széthúzó erőket próbált összefogni a nevelésben, s ezáltal, —véleményem szerint — a magyar nevelésnek egyenesen végzetévé vált az, hogy ezt a három döntő feladatot nem tudta lelkileg és szellemileg egyesíteni az iskola egységes törekvésében. Kétségtelen, hogy a mi iskoláinkban régebben is munkálták a nemzeti érzés meggyökereztetését, a természettudományos szellem kialakítását egy világnézet beidegzésében, és az erkölcsi ideálizmus célkitűzéseinek elsajátítását. Mégis teljesen lehetetlen volt egységes magyar nemzeti öntudatot és egészségesen egyensúlyozott lelkületet teremteni meg azért, mert ezek a törekvések tendenciájukat tekintve ellenmondásban voltak egymással, és szétfeszítették az iskola belső egységét. A nevelési szellem nem volt egységes. A három törekvés három különböző nevelői célzatot tartalmazott, amelyek nem tudtak egymással összeférni, s így belső dilemmákba kergették az ifjúságot is..
