Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 5. szám - Makkai Sándor: Új szellem az iskolában

108 Makkai Sándor: Új szellem az iskolában. Mindenek felett azonban — noha ezek mind nagyon fontos gondolatai az új nevelésnek — van még egy sokkal fpntosabb dolog is : az, hogy a nevelő a saját életével dokumentáljon. És ez a döntő az új iskola szellemében. Mert ha így látjuk a modern nevelési szellemet, az a kérdés mered elénk, hogy vájjon egy ilyen nevelés megnyilatkozhatik-e az iskolában, és hogy fog megnyilatkozni ott. Természetesen ma egyet­len iskola sincs már, ahol egy embertől függene az iskola élete, hanem az iskola tulajdonképen több nevelő személyiségnek a közössége, és ezért döntő az, hogy a nevelői szellemnek az iskolában egységesnek, összeműködőnek és azonos módon céltudatosnak kell lennie, mert különben természetesen széthúzó munkává válnék, ami eredmény­telen lenne. Most ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy az iskolai munkának mi a lényege, akkor azt mondanám, hogy az iskola nem pusztán tanító-intézmény, hanem megtestesít egy törekvést, melynek medré­ben egész munkája egy cél felé való haladás. Ebben a törekvésben három egymásba illeszkedő feladatot kell az iskola munkájának meg­oldania. Természetesen minden mellékkérdést eltakarítva az útból, mondhatjuk azt, hogy az iskolának az az első kötelessége, hogy a világot, mint a tények rendszerét, megismertesse. Ez — kétségtelenül — olyan döntő feladat, mely minden iskola előtt ott áll : a tények rend­szerének megvilágítása, a világ valóságos képének megismertetése. A második az, amit a régi nevelők helyesen így neveztek : az ifjúság erkölcsi jellemének kifejlesztése. A harmadik az, hogy a következő generációt öntudatos tényező­ként nevelje bele a nemzeti kultúrközösség életébe. Ez a három feladat tulajdonképen kimeríti a modern iskola, a mai iskola munkakörét. Természetesen ez nem valami új dolog, mert az iskola munkájában mindig is ez a három törekvés érvényesült» csak az a baj volt, hogy ez a három nem volt egy. Nem egyesült a nevelés szellemében, hanem — sajnos — külön utakon járó, szét­húzó erőket próbált összefogni a nevelésben, s ezáltal, —véleményem szerint — a magyar nevelésnek egyenesen végzetévé vált az, hogy ezt a három döntő feladatot nem tudta lelkileg és szellemileg egyesíteni az iskola egységes törekvésében. Kétségtelen, hogy a mi iskoláinkban régebben is munkálták a nemzeti érzés meggyökereztetését, a ter­mészettudományos szellem kialakítását egy világnézet beidegzésé­ben, és az erkölcsi ideálizmus célkitűzéseinek elsajátítását. Mégis teljesen lehetetlen volt egységes magyar nemzeti öntudatot és egész­ségesen egyensúlyozott lelkületet teremteni meg azért, mert ezek a törekvések tendenciájukat tekintve ellenmondásban voltak egymás­sal, és szétfeszítették az iskola belső egységét. A nevelési szellem nem volt egységes. A három törekvés három különböző nevelői célzatot tartalmazott, amelyek nem tudtak egy­mással összeférni, s így belső dilemmákba kergették az ifjúságot is..

Next

/
Oldalképek
Tartalom