Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Rab István: A latin szövegek kérdéséhez
Rab István : A latin szöveg kérdéséhez. 13C> visszahajtották, nemcsak hogy szintén nem jön ki semmi, amin épülni lehetne, hanem — tant pis -— a hottentotta morálja jut az ember eszébe, akitől mikor a hittérítő tízévi keserves oktatás után megkérdezte, hogy most már mondja meg, mi a jó és mi a rossz, így felelt: „Jó az, ha elhajtom a szomszédom marháját, rossz az, ha ő hajtja el az enyémet.“ Abból azonban, hogy az ezeréves római birodalom legbecsületesebb embere, az öreg Cato, mikor hispániai quaestor volt, az állam vagyonának kimélése céljából kincstári lovát a legsoványabb abrakon tartotta, és mikor a vén keshedt gebe elhullott, megnyúzatta, bőrét egy hatosért eladta, és mikor hivatali évének letelte után Rómába visszatért, első útja az aerariumba vezetett, hogy a lóbőr árával elszámoljon, ebből már jön ki valami. Ez először derültséget kelt, azután csudálatot és lelkes bámulatot. Ebben van sucus. Ez többet ér, mint egyheti száraz moralizálás. És bizonyos, hogy mély nyomot hagy a gyermeki lélekben. De ne szaporítsuk a szót. Ad inceptum redeamus. A legelső, de legeslégelső szempont legyen az olvasmányok kiválogatásánál a darab tartalmi érdekessége. Aminek persze korántsem Livius lesz az egyed- árusítója. Érdekes apróságok,'anekdoták jellemző kis történetek Róma történelmi nagyságairól : van nagyon sok, csak össze kell szedni őket a legkülönbözőbb auctorknál és ahol szükséges, nyelvileg átdolgozni őket az illető osztály nyelvi ismeretfokához mérve. Másodszor legyenek ezek a darabok tárgyilag értékesek (historikum) és kapcsolódjanak a történelem és régiségtan legkiemelkedőbb fejezeteihez. (Csak mellékesen említem, hogy nagyon ránkférne már egy eleven régiségtan is. Errenézve csak Reinach Manuel de philologie 1. kötetére utalok.) A fölső tagozat olvasmányainak kiválogatására a fenti két szempont természetesen szintén elengedhetetlen, csak itt a tartalmi érdekességgel és a históriai értékességgel még az esztétikai (irodalmi, stilisztikai) szempontnak is párosulnia kell. A fölsőbb osztályos latin olvasókönyvekben nagyon sok olyan szemelvény van, melyek e három követelmény egyikének sem felelnek meg. Hogy mit csinált Metellus Zámánál, vagy Márius Yágánál, ez tartalmilag nem érdekes, történetileg nem jelentős, és művészi előadás szempontjából nem tanulságos. A szemelvényekben mégis hosszú oldalakat tölt ki. A Muthul folyó melletti csata leírása oly szétfolyó, hogy arról egy harctéri vázlatot emberfia nem tud készíteni. És oldalakat foglal el. Ellenben Márius beszéde a 85. fejezetben minden pedagógiai kívánalomnak megfelel. Ez a beszéd az egész Jugurtha-háborúra, a történeti háttérre, az egész kor eszméire és vajúdásaira éles fényt vet, a többi csak „köret.“ Maga Sallustius sem szánta egyébnek. S a szemelvények összeállítója mégis jónak látta ezt a sok garnírungot feltálalni a különben igen ízletes, de kicsiny pecsenye mellé. Mit akarok ebből kihozni? Azt, hogy az érdektelen és értéktelen szövegeket dobjuk félre és szerkesszünk egy (vagy több) jó chrestomathiát az eddig fel nem használt anyagból. De ez aztán
