Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Trócsányi Dezső: A református keresztyén pedagógia kérdéséhez
Tróesrínyi D?zső: A református keresztijén pedagógia kérdéséhez. 111 gén belül is elválik egymástól a lutheri és kálvini lelkiség. Ebből a célból Weber M. fentebb említett müvéből emelek ki néhány mozzanatot abban a reményben, hogy kartársaim maguk is előveszik e „démonikusan zseniális“ tudós (a jelző Rickerl H-tői ered) munkáját, s református pedagógusi öneszmélésükben (az evangélikus kollégáknak lutheri szemléletükben) termékeny indításokat vesznek tőle. A „hivatás“ szóban, mondja Weber, ott lappang valami Istentől kijelölt feladat képzete. Érdekes, hogy ez a szó a főleg katholikus népeknél épúgy nincs meg, mint ahogy nem volt meg a klasszikus ókorban, míg minden túlnyomóan protestáns népnél megvan, s a protestánsok körében otthon van. A hivatás szót ilyen értelemben Lufher alkotta meg, amennyiben a misztikus Tauler szavát értelmezte bele a bibliai szövegbe; tőle átvette minden protestáns egyház, s onnan ment át a nép nyelvébe. A hivatás fogalom elgondolása a katholicizmus felfogásától hatalmas eltérést jelent. A középkor római egyháza szerint az Istennek igazán tetsző élet a földi világtól elforduló szerzetesi aszkézis. Luther a hit által Isten kegyelméből való megigazulás tétele értelmében a szerzetesi életmódot nemcsupán értéktelennek tekintette az üdvösség szempontjából, hanem egyenesen egoizmusnak, a világi kötelességek alól kibúvó szeretlenség- nek. Isten tetszése megnyerésének útja Luther szerint világi kötelességeink teljesítése, s ennek következtében Isten előtt minden megengedett foglalkozás teljesen egyenlő értékű. A lutheri reformáció első nagyjelentőségű eredménye az, hogy a katholikus felfogással ellentétben a világi, hivatásszerű munka erkölcsi értéke és vallási súlya hatalmasan megnövekedett. A hivatás nagy gondolata, mely szerint a földi munka végzésére is Isten hívta el az embert, a reformáció egyházainak közkincse lett. A reformáció, folytatja Weber, Luthernek egészen személyes vallásbeli fejlődése nélkül nem képzelhető el, s szellemileg azt tartósan az ő személyisége határozta meg, viszont a reformáció Kálvin nélkül nem maradt volna meg ; Kálvin lelkisége más, mint Lutheré, a kálvinizmusban vallásos élet és földi tevékenység közt egészen másnemű viszony áll fenn, mint akár a katholicizmusban, akár a lutherizmusban. A kálvinizmus hivatás-etikája aszketikus, s ugyancsak aszketikus hivatás-etika található a pietizmusban, mivel ez a kálvinizmus szellemének gyermeke. Nyert ilyen hatásokat a kálvi- nizmustól a cseh-morva testvérek egyháza is ; s ugyancsak aszketikus hivatás-etikát látunk a methodizmusban és baptizmusban. Az aszketikus protestantizmus irányai gyanánt Weber a kálviniz- must, pietizmust, methodizmust és baptizmust veszi fel, megjegyezvén, hogy e mozgalmak egyike sem állott teljesen elkülönítve a többiekkel szemben, s a nem-aszketikus reformált egyházaktól való elkülönülésük sincs szigorúan foganatosítva. Ezekben az egyházakban a predestináció és a megigazúlás tanára vonatkozó tételek a legkülönfélébb kapcsolatokban mentek át egymásba, közös azonban
