Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Hazai irodalom
7«) PROTESTÁXS TAX ÚGYJ SZEMLE elnémítani a protestantizmus evangélikus és református ágához tartozó papok civódó, versengő papjait. Ez természetesen visszahatást keltett, hitT vallókat termelt. Az evangélikus papok ellenmondtak, elhagyták, vagy elhagyni kényszerültek lelkészi állásukat és lángra keltették a szigorúan lutheri hithűséget. Gerhardt is elhagyta berlini lelkészi állását és a „bujdosás“-ban is keletkeztek szép énekéi. Az „unió“ nem is valósult meg. Majd csak a XIX. század elején bozza meg ezt a felvilágosodottabb, sőt közönyösebb korszellem. Kapi Béla kis regénye sok gondolatot ébreszt, magunkbaszállásra kényszerít, sok problémát felvet és mégis tiszta gyönyörűséget nyújt: tanárok, tanulók meleg érdeklődésére méltó. Dr. Szigetül/ Lajos, Sinka István : Himnuszok Kelet Kapujában. Kiadja : a szeghalmi református Péter Andrásreál gimnázium. (1—80. 1.) Igénytelen, sárgakötésű könyv. Címlapján kezdetleges rajz. Kapuféle épületet ábrázol, pagoda-stílusban. A kapu felett a napkorong izzik, lángol, s miközben ezt teszi, szétlövelt sugárnyalábjai furcsán, függöny módjára hullnak alá. A kapu előtt emberi alak lendíti karját a magasba. Első tekintetre nincs rajta különös, csak az, hogy lehetetlenül hosszú az árnyéka. De ha hosszabb ideig nézzük, a felemelt karú emberi alakból lassanként betű formálódik, s a sugárözönben ott hallelujázik az ábécének az a betűje, mely mindenütt a világon az ismeretlent, a titokzatost jelöli, az X. Lehet ebben valami szimbolikus. Mert Sinka István ezzel a verskötettel úgy kopogtat be a költészet kapuján, mint irodalmunk nagy ismeretlenje; Már első verseiben meglep bennünket hangjának megkapó forrósága és érces zengése. Szeretnénk róla sokat, mindent tudni. Szeretnők megtudni, mint Petőfi Aranyról, ki ez a harsonaszavú költő, hol járt iskolába, hol és kitől tanulta azt a sok szépet, melyet költeményeiben olyan „pazar fénnyel“ ont. De a kötet féltve őrzi szerzője inkognitóját. Egy-két név az irodalomtörténetből (Virág Benedek, Ady), ugyanannyi a történelemből (Dózsa, Mikes), meg az, hogy a költő „parasztfiú“, az Alföld szülötte és szerelmese, aki most „különös köntösben tiszta homlokkal fut át a roppant magyar mezőn“, mindössze is ennyi az, amennyit a szerző jónak lát külső körülményeiről költeményeiben a világ elé tárni. De arról az erőről, mely valahol e külső körülményekben rejtőzik, és az egyszerű parasztfiút fellendítette a tiszta humánizmus ama magaslatára, ahonnan már csak lenézni lehet, arról a titokzatos erőről mélyen hallgatnak a költemények. Arra természetesen nem kell szót vesztegetnünk, hogy az igazi tehetség magában is sok mindent elérhet, előtte zárak pattant nak fel, és nyílatlan ajtók nyilának meg, de a humanizmusnak arra a fokára* melyre e verskötettel a szerző emelkedett, az igazi tehetség is csak megfelelő műveltséggel felvértezve juthat el.Ezért vagyunk szerzőnk esetében annyira kíváncsiak műveltségének rejtett forrásaira. De Sinka István nemcsak azért való a vérbeli költők fajából, mert lelkét megfürdette a humanizmus tiszta vizében, igazi költővé teszi őt küldetésének tragikus és mély átérzése is. Meggyőződéssel hirdeti, hogy öt „a por, a fa, a bérc s szent faluja küldte követnek, hogy szóljon értük egy szót a napnak". Az ő evangéliuma az öröm evangéliuma. Amerre megy, „szétterül fehér palástja és delejes kezével megássa sírját a gyásznak“, f Új földek követe.) Szíve égő tüzét, fiatal élete nagy akarását, szavának zenéjét, letiport lelke örök lázadását mint valami modern Prometheus — szeretné e kettépattant kor félhalott-félélő fiataljai közé szórni. (Szeretném.) Napimádó táltosként tárja ki mellét a nap fényözöne elé, és mikor már teleszítta magát fénnyel és élettel, vérei boldogítására kisugározza magából : . .viszek a lányajkakra lángerejű csókot, . . .az én véreim földjére a bronzkarú aratóknak millió, fénylő, tengernyi búzakalászt.“ (Napimádó.) A nap az ő szentsége, oltára. A minden élet forrását látja és magasztalja benne, és soha ki nem fáradó torokkal harsonázza hozzá forró himnuszait, miközben nem győzi eleget bámulni tenger csodáit hajnalban, mikor „a vén hegyek rózsaszínű felhőket pipálnak“, délben, mikor
