Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Barcsai Károly: A népiskolai módszertan tanítása
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 50 magában foglalja, hiszen a tanítás is a nevelés célját szolgálja. A tanításnak éppen az a legfőbb értéke, hogy miként tudja a tanár az anyagnak nevelőértékét kiaknázni. Módszertanunk azonban szőkébb értelemben csakis a népiskola egyes tárgyainak sajátos természetéhez igazodó módszeres elvek tárgyalását tűzi ki feladatául. Az általános tanítástan (didaktika) ugyanis azokat az általános módszeres elveket tárgyalja, amelyeket minden tárgy körében követnünk kell. Tanításunknak azonban nemcsak azokhoz az általános módszeres elvekhez kell igazodnia, amelyek a nevelés céljait kitűző (normatív) és az eljárás útját mutató tudományokon alapulnak, hanem figyelembe kell vennie az egyes tárgyak sajátosságait és a tanítás anyagának természetét is. Minden tárgy más és más célú, különböző tartalmú ismeret- anyagot ölel fel, illetőleg készségeket fejleszt. Ehhez képest a tanítás az általános tanításiam követelményeken kívül az egyes tárgyak különleges céljához és feladataihoz is alkalmazkodni tartozik. — Az egyes tárgyak sajátos természetéből következő módszeres elveket a tanítástan második része, a módszertan (methodika) tárgyalja. A módszertan feladata tehát, hogy megvilágítsa a tárgyak történeti fejlődését; kifejtse minden tárgy tanításának tantervi célkitűzését, közölje anyagát, ennek elrendezését és kapcsolatát más tárgyakkal; tárgyalja a tanítás sajátos módszerét és menetét; ismertesse a tanítás segítőeszközeit és a módszertan irodalmát. A módszertan gyakorlati értékéről eltérők a vélemények és két szélsőség között mozognak. Vannak, akik a tanítás igazi eredményét egyedül a módszeres elvek következetes és pontos alkalmazásától várják ; viszont vannak, akik vajmi kevés jelentőséget tulajdonítanak annak. Hol van itt az igazság? Kétségtelen, hogy a módszer elméletét a gyakorlati eredmények alapozzák meg; de viszont a múlt idők tapasztalataiból leszűrt s tudományosan igazolt és rendezett módszeres elvek irányítóan hatnak a gyakorlatra. A gyakorlati tapasztalatok folytonos elmélkedésre, az okok kutatására, a következmények számbavételére és állandó kritikai ellenőrzésre késztetik a nevelőt; ezzel pedig látása élesedik, eljárása módszeresen igazolt eljárássá fejlődik. Ha a pedagógus fegyvertárában ott van az elméleti tudás fegyvere, akkor a gyakorlat terén sokkal biztosabban haladhat előre és sokkal biztatóbb reménnyel nézhet a siker elé. A tanítónövendéknek és a kezdő tanítónak meg éppen nagy szüksége van az idők folyamán kialakult és igazolt elvek útmutatására. Kész tanítóvá senki sem születik, hanem fejlődés, tanulás és gyakorlás alapján lehet csak azzá. Ha valaki még annyi istenáldotta készséggel lép is a nevelői pályára, a megindulás első nehézségein az elmélet segíti át, ez önt belé önbizalmat, óvja a botlásoktól és simábban engedi kibontakozni istenadta készségeit.
