Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - vitéz Bessenyei Lajos dr.: Megrostálás
50 PROTEST AX S TAX ÜGYI SZEMLE Megrostálás. A természet egész világán, de különösképpen szemmelláthatólag a szerves lények körében könyörtelenül és kivétel nélkül keresztül húzódik az a jelenség, amit metaforikusán megrostálásnak nevezhetünk. Millió, sőt milliárd számra ontja a Teremtés ereje szinte másodpercenként a legkülönbözőbb lényeket, elkezdve a protozoáktól fel egészen a homo sapiensig, de a megszületetteknek csak egy része jut el életének további, fejlődésének magasabb fokozataihoz, s csupán egy kis töredék futja be a fajtájának kimért teljes, leghosszabb pályát. A többiek elhullanak, elpusztulnak, vagy mindjárt a kiinduláskor, vagy azután hol itt, hol ott. Mert az élet szakadatlanul kiválogat, megrostál, a férgeset, a gyengét, a tehetetlent kihullatja. Irgalmatlanul, kímélet nélkül, ridegen, ingadoztató hangulatok kifitymálásával. A „strugle for life“ egyetemes szükségesség, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk és vele életre-halálra meg kell birkóznunk. Az emberi társadalmakban a legtarkább változatokban vetődik fel ez a kérdés. A sokféle lehetőség közül ez alkalommal egyedül arra hadd mutassak rá, hogy valamely rétegben, vagy foglalkozási ágban túltermelés áll elő, felesleg keletkezik. Kevesebb az állás, mint az állástkereső. Ilyenkor természetes, ha küzdelem támad a pályázók, az élniakarók közt és ez a tusa megrostálja az egészet, kiválogatja belőle azon egyedeket, melyeket el akar helyezni az üresedésekbe. Egy-egy ilyen túltermelés már nem egészséges állapot : valóságos társadalmi vérbőség, amiből gutaütés lehet, ha elfajul a kór, s ennek nyomában részleges, vagy teljes szervezeti megbénulás következhetik, végső kilengésben kitörhet egy forradalom. Épen azért az állam vezetői nem nézhetik ölhetett kezekkel, hogy mint közeledik a veszedelem, hanem meg kell tenniök mindent a végzetes baj elkerülésére. Eret kell vágni és a felesleges vért a szervezetből eltávolítani. Csonkahazánkban is nagy a munkanélküliség, és ennek egyik részjelensége a diplomás állástalanoknak az elszaporodása. Ez a kezelábanincs-ország nem bír elhelyezni annyi tanult embert, mint amennyit a nekünk viszonylag sok egyetem évről-évre kibocsát. A szellemi proletáriátus folyton szaporodik és vak és süket az, aki nem látja s hallja azokat a megújuló viharos megmozdulásokat, amelyekkel ez a nyomorgó és szenvedő sereg ostromolja az élet előttük bezárt kapuit : „nyíljatok fel végre előttünk is, bocsássatok be bennünket is, és engedjetek élni minket is !“ Ma még ezek a kitörések és háborgások el-elülnek, de jöhet idő — talán nem is sokára ?, — amikor a fergeteg állandósul és nyomába pusztulás és enyészet jár. Ki akarná ezt józan ésszel és hazánkat szerető szívvel? Nem elég azért, ha a már küszködőkön próbálunk segíteni, azokat törekszünk állásokba elhelyezni, hanem meg kell akadályozni a további túl
