Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Tankó Béla: A középiskolai filozófiai oktatás reformjáról
42 PROTEST AAS TAXUGYI SZEMLE A lelkesedést azonban tisztelni kell, sőt szerencsés példa gyanánt követni is ; hátha a filozófiát csak azért érte annyi hátratétetés, mert barátai nem voltak olyan bátrak és mozgékonyak, mint a többi tárgyaké? Mikor tehát a többi tudományok mind megtalálták már a maguk lovagjait s ezek teljes vértezetben, közös hadi tervvel és tanáccsal siettek kivívni védenceik érdekeit az új Magyarország számára elkészítendő középiskolai tantervben, mikor még a teljes tiszteletre és használatra méltó gyorsírás is s a maga nemében hasonlóan kívánatos síelés és tenniszezés is kitűnő championok védelme alatt nyugodtan érezheti magát a középisk. tanterv még jegecedöben levő organizálódásában, — senki se veheti tolakodásnak vagy fontoskodásnak, ha a filozófia barátait is felhívja valaki, hogy kövessék a derék példát : hátha sikerül megtörni azt a varázst, mely alatt a többi tudományok mesterei úgy elfeledkeztek a filozófiáról, hogy most már magának kell szerény, de öntudatos szerepét az új magyar közszellem kiépítésében a többiek testvéri figyelmébe hoznia. Volt idő, mikor a filozófia a magyar középiskola tananyagában is szabadon és magától értetődően kifejezésre juttathatta a tudományok közt természeténél fogva betöltött szerepét, azt, hogy benne tetőződik és teljesedik meg az egész rendszeres értelmi munka, amikor a megfelelő évfolyamot a filozófia és logika nevével jelölték is. A magyar iskolázás és ezzel a magyar szellemi fejlődés egy nagy és eléggé meg nem becsülhető hagyománya teljesedett meg ebben a gyakorlatban. A magyar nemzet géniusza, hosszú százados kibontakozása rendjén, nem termelt ugyan filozófusokat, a Platon vagy a Kant nagyságával mérlietőket, még csak a Descartes vagy Locke méretűeket sem, — s azért mégis, a magyar filoz. géniusz bámulatos munkát végzett : beleötvözte egész művelődésünkbe a filoz. szellemet, ami nálunk a fellengző és sokszor minden valóságtól vágtában el- száguldó metafizikai spekulációk helyett, aminőkkel pl. Eckhart mester jelenti be a világnak a német spekuláció megindidását, — a valóság lényegének vagyis igazi természetének józan és hű megismerésére való törekvést jelent, a gyakorlati élet kérdéseiben éppúgy, mint amit az értelem más tárgyakról megállapíthat. Véletlen volna-e, nincs-e szimbolikus jelentősége annak, hogy első irodalmi emlékünk, az István király rendelkezései és intelmei fiához, ez a bámulatos hagyaték — a legmagasabb rendű filozófia, ahol az értelem szűk mércsikélése fölött a bölcsességgé kristályosuk ész hódító szabadsága fogad? Minden korban megtaláljuk aztán a filozófiának ezt a természetes szerepét, ezt az egységesítő, a centrális kérdésekre irányuló szerepét, a scholastikában a maga módján, a renaissanceban hasonlóan, a reformáció után megindult nagy filoz. lendület korában éppúgy, mert a külföldi nagy eszmeáramlatok mindenike megtalálta a maga magyar hívét, s ha a világ keveset tudott is róla, azok az
