Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Ványi Ferenc: Református leányközépiskoláink 1933–34. éve
384 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE a jövő évben már szintén tart ilyeneket. Figyelemreméltó eljárást követ Hódmezővásárhely, hogy t. i. a csendes napokkal kapcsolatban a református anyák részére szülői értekezletet tartott. Bizonyára nem marad el ennek az áldásos következménye. Mindenütt működött a Bibliakör, rendszerint több csoportban. Hódmezővásárhelyt és Kecskeméten Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület néven. Ezenkívül a lehetőséghez képest más, iskolán kívül álló vallásos egyesület működésében is résztvettek a növendékek. Nagy gonddal történik mindenütt a növendékeknek a konfirmációra való előkészítése. Budapesten 36 növendék a IV. osztályból, 2 az V. osztályból, 1 a VI. osztályból ; Debrecenben 77 növendék a IV. osztályból, Hódmezővásárhelyt 13 növendék a IV. osztályból ; Miskolcon 38 növendék a IV. osztályból konfirmált. Kecskemét ezt az adatot az idén sem közli. Így -— Kecskemét elhagyásával — a hitben megerősítést nyert az elmúlt évben 167 növendék. (Az előző évben 132 növendék.) Debrecenben a vallástanár a konfirmáló növendékekkel való behatóbb személyes megismerkedés és a szüleikkel való kapcsolat megteremtése céljából az előkészítés ideje alatt növendékeit a családi körben meglátogatta, még a vidékieket is. Ennek a buzgalomnak a hatása — az Értesítő szerint — az ünnepi alkalommal úgy a növendékek, mint a szülők magatartásán érezhető volt. Úrvacsorához a növendékek mindenütt a tanárokkal együtt járultak, éspedig a szokásos templomi alkalmakon kívül Budapesten háromszor, Debrecenben kétszer, Hódmezővásárhelyt kétszer, Miskolcon négyszer. Debrecenben az intézet helyiségében tartott úrvacsorái istentiszteletekre a szülők és más érdeklődők is hivatalosak voltak. Ezek azok a főbb adatok, amelyekből nagy vonásokban egyes intézeteinkben a hitélet képe kialakul. Ugyanilyen buzgalommal ápolta minden intézet a hazafias érzést is. Minden lehető alkalommal és módon igyekeztek a növendékek lelkében ápolni és erősíteni azt az érzést is, éspedig nemcsak a tanítás keretében, hanem — amint az ifjúság munkájának felsorolásában olvasható -— az ifjúsági körökben és a nyilvánosság részére rendezett iskolai ünnepélyek és előadások keretében is. Mindezekből az állapítható meg, hogy iskoláink szelleme a bölcs irányításnak és vezetésnek megfelelően kifogástalan, s vallásos és hazafias szempontból a legmagasabb kívánalmaknak megfelelő. Az évet Debrecen szeptember 9-én, Kecskemét 10-én, a többi intézet 15-én nyitotta meg. Budapest június 15-én, Debrecen és Miskolc 16-án, Kecskemét 17-én, Hódmezővásárhely pedig 20-án zárta be. 1. Budapesten az iskola életében jelentős mozzanat volt, hogy az igazgatótanács elnöke, Darányi Gyula dr. megvált 24 év óta viselt tisztétől. Az iskola eddigi története szoros kapcsolatban volt Darányi Gyulával. Ott volt az intézet alapításánál, kivette részét az elindítás