Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Ványi Ferenc: Református leányközépiskoláink 1933–34. éve
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 385 nehézségeiből. Szilassy Aladár lemondása óta pedig, mint az igazgató- tanács elnöke, a legközvetlenebbül befolyt az iskola irányításába. Közéleti tevékenységének egyik legkedvesebb tere ez volt. Nagy események idején, jelentős változásokon keresztül volt egyik irányítója az intézet életének. Nemes jelleméért és gondolkozásáért tisztelet és szeretet övezte. Ugyancsak egészségi okokból vált meg az intézet vezetésétől dr. Patay Pálné igazgató is. Huszonhárom éven át volt tanára az iskolának, tizenegy évig igazgatója. Ezt all esztendőt már a középiskolává kinőtt Baár-Madas élén töltötte. Igazgatásának legnagyobb eseménye a líceumi tagozatra való áttérés és az új épületbe költözés volt. Ebben a két irányban fejtette ki tevékenysége oroszlánrészét. Erejét nem kímélő buzgalommal igyekezett szolgálni fontos állásában. Ez okozta idő előtt való kidőíését. Az iskola évlapjain s munkatársaik emlékezetében mind a két nyugalombavonulónak a neve maradandóan él. Emléküket megörökítik alkotásaik. , A továbbképző-tanfolyam ebben az évben is megvolt hat rendes és egy rendkívüli hallgatóval. 2. Debrecen iskolai életében jelentős mozzanat, hogy — egyetemi város lévén — meglehetős nagy számban vannak gyakorló tanárjelöltjei. így az elmúlt évben is 22 jelölt látogatta hat tanár óráit. Az egyik természetrajz-földrajz szakos tanár Budapesten tanulmányozta a munkáltató oktatást. Gyászolja az intézet Horváth Jolán I. osztályos és Stavrat Edit II. osztályos tanulót. 3. Hódmezővásárhely megemlékezett Borsos Károly haláláról, az egyházkerület volt középiskolai felügyelőjéről, egyházunk és iskolánk odaadó, lelkes munkásáról. Itt az iskolát a helybeli református egyház továbbra is a Hódmezővásárhelyi Református Leánylíceum Barátainak Szövetsége anyagi támogatásával tartja fenn. Az osztályok népessége igazolja, hogy az intézetre szükség van. Az anyagi kérdés azonban még rendezetlen. Tanárainak nagyobb része óraadó — jobbára a helybeli gimnázium tanárai —, a kisebbik rész helyettes-tanár. Az osztályok száma évről-évre szaporodván, ez a kérdés mind súlyosabbá válik az iskolafenntartóra. A fenntartó- / testület bölcsesége azonban bizonyára mielőbb megtalálja a módját~ annak, hogy ezt a nagyra hivatott, fiatal intézetet szervezetében is szilárd alapokra fektesse. Az elmúlt évben a IV. osztály megnyitásával megszervezték a negyedik helyettes-tanári állást. Erre Uzonyi Róza dr. oki. tanárt választották meg. Jövő fejlődésében nagy köny- nyebbsége az intézetnek, hogy olyan helyisége van, amelyikben majd a teljesen kiépített középiskola is megfelelő elhelyezést nyerhet. 4. Kecskeméten megnyitották a VIII. osztályt s megtartották az első érettségit. Nehéz, küzdelmes harcot vívott az anyagiakkal ,a fenntartó- és a tanári testület, míg idáig jutott, de kitartó fáradozásait siker koronázta : íme, a teljes VIII osztályú leányközépiskola. 3