Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 8. szám - vitéz dr. Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó az Országos Református Tanáregyesület budapesti közgyűlésén
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 315 világ keletkezett, amelyben az „én“ az alpha és az ómega, s minden egyéb, élő és élettelen, csak messze ez után következik. így válik az ember akarva-nemakarva egy heroikus küzdelem hősévé, amelyben szertelenül önállósult lelke mindeneken uralkodni szeretne, de ugyanakkor a gépek versenyében megtagadni kényszerül önmagában minden egyénit s a végtelen tömegbe szürkül bele, mint névtelen pária. Egyfelől a szélsőséges kiegyéniesülés, másfelől a legkisebbre összezsugorodás és beolvadás kettős malomköve közt őrlődünk és emésztődünk : nem csoda, ha olyan sűrű az elbukás. Valóban az „aetas mechanica“ képe a költők tollán még szörnyűbbé és borzasztóbbá válhatik, mint amilyen Ovidiusnál az „aetas ferrea“-é.5 A köznevelés is ilyen viszonyok közt majdnem megoldhatatlan feladattal kerül szembe. Mire tanítsunk és neveljünk tulajdonképpen? Gyermekeinket vájjon kitornászott és megedzett izomtömegekké, a tempót szédületes irammá fokozni biró és az azonos mozgásokat a végtelenségig ismételni képes gépemberekké gyúrjuk-e át, akikből hiányzik minden egyéni kezdeményezés, elhatározás, végrehajtás, vagy pedig engedjük szabadjára a korlátlan féktelenségig fokozódva minden individuális ösztönüket és hajlamukat? A célok ilyen külön- félesége, egymástól távoleső volta, sőt merő ellentétességük szükség- szerűleg termelte ki azt a pedagógiai anarchiát,'mely az elmúlt évtizedekben olyan jellemzően burjánzott fel világszerte. S a magyar köznevelésnek ez csak az általános emberi nehézsége, amihez járul most a trianoni megcsonkítottság és az egész magyar fajiság különleges tehertétele. Ezeréves határaink visszaszerzésére irányuló kiirthatat- lan vágyunk, elszigetelt és árvaságra kárhoztatott elhelyezkedésünk a népek országútján, földünknek és nemzetünknek egymástól függő és egymással párhuzamosan változó kapcsolatai, a fajiságnak és az ehhez fűződő összes kérdéseknek a népek mostani kiélezett tülekedésében gondozandó ápolása, — s más egyéb problémák, amik bebocsátásért zörgetnek az élet kapuján, rendkívül súlyossá és bonyolulttá teszik nemzeti köznevelésünket. Úgyhogy itt is teljes jogosultsággal elmondhatjuk egy közelesen megjelent cikk következő szavait: „Föld és ember együttélésének lényegét tehát nem globálisan, nem internacionális, vagy helyesebben interregionális viszonylatokban kell kutatni, hanem e rendkívül finom kapcsolatokat adott nép, egy bizonyos nemzet és adott tér, egy bizonyos táj között fogjuk igazán megismerhetni... Nem általános anthropocentrikus nézőpontból kell 6 6 Igaz, hogy a túlzott individualizmus az utóbbi években, különösen az állami élet mezején kezd több országban a kollektivizmusba átmenni, így látjuk ezt Orosz-, Olasz-, Németországban, stb. De ez egyfelől még csak a keresés állapota, nem pedig a végleges átváltozás és berendezkedés, másfelől csupán a politikai élet területére szorítkozik, ott szakítottak egyelőre az egyéniség szertelen elhatalmaskodásával és szorították bele a közösség vasgyűrűjébe. Míg ellenben a közgazdasági, művészeti, erkölcsi, stb. téren maradt minden egyelőre a régiben. V. ö. „Társadalomtudomány“, 1934. 1—2. sz. : „Liberálizmus és etatizmus“ c. cikksorozatot, 1—80. lapokon, ahol ennek bőséges és tanulságos fejtegetése található. 1
