Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 8. szám - vitéz dr. Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó az Országos Református Tanáregyesület budapesti közgyűlésén
314 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE jött, ettől az időponttól kiindulva egyre fokozódó mértékben és csodálatos tökéletesedésben, változatosságban, elterjedtségben meggyarapodott a gépek száma, annyira, hogy ma már aligha van az emberi életnek olyan területe, akár a legkisebb részleteket, akár a legfinomabb árnyalatokat tekintjük is, amelyet el ne lepett, hatalmába ne kerített volna a gép. A szó szoros értelmében az emberiség nyakig benne úszik egy „aetas mechanica“ vizében3, s az újabb idők egyre nehezedő jelenségeinek és tényeinek boncolgatása után, mérlegelése és egybevetése közben önkéntelenül felvetődik bennünk az aggodalmas kérdés : nem a hanyatlás, vagy esetleg a végső pusztulás örvénye felé sodródik-e a világ közműveltsége, egész lelkiségünk igazi értéke ezen általános elgépiesedés miatt? Vájjon a haladás őrületes sebessége nem látszólagos előretörés-e, nem csalóka látomások hitegető játéka-e csupán, melynek az iránya nem felfelé ível, hanem a mélybe zuhan? A gépek ma már annyira tökéletesek, egyik-másik olyan bámulatosan pontos és szabatos mozgást, működést végez, finomságuk kieszelt és hihetetlen szövevényes voltuk mellett is akkora, hogy néha szinte hajlandók vagyunk némi szellemi erőt is beléjük magyarázni, beléjük képzelni, mintha nem kizárólagosan anyag, hanem egy részben lélek is lennének : valóságos embergépek. Hiszen íróink egyike, Pékár Gyula, egy nemrégiben megjelent elbeszélésében : „Bűnügy 1965-ből“, már olyan „acélleányt“ szerepeltet, aki „minden élőknél tökéletesebb Oféliát, Desdemonát és Kleopátrát“ bír a gépszínpadon játszani.4 De ez csak az érem egyik oldala. A temérdek gép nélkülözhetetlen része lett az emberi életnek, s a dolgozó ember kénytelen versenyre kelni, ha egyáltalán meg akar élni, a gépekkel. Ezek feltétlen pontosságát, fáradhatatlan és kimeríthetetlen munkabírását, folyton emelkedő gyorsaságát és lázas üzemét szükségszerűleg utánoznia kell, mert különben alulmarad a létért folyó irtózatos és kegyetlen küzdelemben. így válik az ember mindig jobban lelketlen anyaggá, puszta szerkezetté, közönyös és egyhangú falanszterfigurává, gépemberré. Ez az éremnek a másik oldala. Ekként törekszik az emberi haladás az anyagot gépbe öntve a folytonos tökéletesítés útján a szellemiség felé fejleszteni, ugyanakkor azonban a lelket a gépekhez alkalmazkodó, idomuló rabszolgaság által a nyers testiség állapotába süllyeszteni. És ezt, a test és lélek összeegyeztethetetlen ellentétének áthidalási szándékát azon szellem- történeti tény tette azután mélységesen és vészthozóan tragikussá, hogy majdnem a gépkorszakkal azonos határidőpontokkal, a nagy francia forradalom által megindított átalakulás következtében, a közviszonyok és ezek közt a köznevelés mindenfelé az egyéniségek korlátlan kifejlődését segítették elő. Fokozatosan egy egocentrikus 3 Madách lángesze megálmodta ezt a kort az „Ember tragédiája“ 12-ik színében, a falanszter-jelenetben, ahol ,,a csendesen folyó szép rend felett tisztelve áll őrül a tudomány“ (3169—70. vs.). 4 „Üj Idők“, 1934 július 15. — 29. sz.
