Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 7. szám - Jákfai Gömbös Miklós: A névmagyarosításról
266 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE kázzák a magyarokat, sokszor csak a név alapján mondják ki valakire, hogy nem magyar : akkor igazán nem szabad senkinek sem gondolkoznia azon, hogy magyarsága érdekében, egész népe emelésére idegenhangzású nevét letegye. Rövid idő múltával már senki sem fogja idegennek hinni azt, aki lelkileg igazán magyar. És itt van elmélkedésem főpontja : az vegyen fel magyar nevet, aki lelkileg magyarnak vallja magát; aki érzi, hogy semmi e drága hazától, annak értékes népétől el nem szakíthatja; hogy nem is lehet soha más népe, más hazája. Az ilyen honpolgár legyen nevében is magyar. "Azt hiszem, e föltételnek a magyar tanárság felel meg legteljesebben, s benne a protestáns tanárság is igazán értékes építője az igazi magyar hazának. A magyar iskola a hazafiság és nemzeti érzés melegágya : a reformtörvény még az eddiginél is erősebben hangsúlyozza a magyar nemzeti gondolatot. Legyen ez iskola minden tanára lehetőleg külsőben is époly magyar, mint lelkében. Vezesse jó példával itt is a reábízott serdülő, vezethető ifjúságot. Csak azt kérem összes kartársaimtól, ne vessék el e gondolatot; foglalkozzanak vele, mint ahogy én is sokáig foglalkoztam elhatározásom előtt e gondolattal, és lelkiismeretük szerint lépjenek be azok sorába, kik egyéni érzékenységüket legyőzték a nagyobb gondolat érdekében. Meg vagyok róla győződve, hogy helyesen cselekszik minden protestáns tanár, ki jó példával irányítja magyar név felvételére a nevelése alatt álló ifjúságot. Budapest. Dr. Bánkúti Dezső. A névmagyarosításról. A névváltoztatás története olyan régi, mint maga az egyéni név, és két főtényező működött közre benne. Az egyik az egyén akarata és elhatározása, a másik a mindenkori környezet, amelyben az egyén beleszületett vagy belejutott. A régi, primitív életviszonyok között, amikor még az írás- tudatlanság szinte általános volt, s az emberi neveket nem rögzítették anyakönyvek, a környezet hatása volt az erősebb, döntőbb tényező. Tudjuk például, hogy első keresztyén királyaink alatt nagyon sok jövevény vetődött hozzánk és telepedett meg a magyarság között szórványosan. A magyar környezet azonban nemcsak a közrendűek- nél, hanem amint Kézai Simon mester krónikájából olvashatjuk, a betelepülő főrendűeknél is elvégezte a névmagyarosítás munkáját. A Hunt, Gutkeled, Tristián, Miabán és egyéb idegen lovagok utódai törzsökös magyarnevű családok ősei lettek nagyobbrészt olyan formán, hogy felvették az adományozott birtok nevét. A közrendűeknél nagyon gyakori lehetett, hogy a nép Lengyelnek, Tóthnak, Horváth- nak, Németnek nevezte el a letelepülőket, vagy Pintérnek keresztelte el a Bindert, Bognárnak a Wagnert, s a Hosszú, Rövid, Kiss, Nagy
