Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TAX ÜG VI SZEMLE 257 Reánk nézve talán a legtanulságosabb az a fejezete, melyben bemutat ja Ranket és Pastort egymással szembeállítva, hogy a világnézetnek milyen óriási jelentősége van a történetíróra. A történeti tényekben a legapróbb részletekig menően megegyeznek, de a személyek értékelésében már igen nagy a különbség köztük. A tanuló történeti kritikájának felébresztésére rendkívül hatással van, mikor látja egy történeti kérdésben (pl. A reformáció, Luther Wormsban, VI. Sándor pápa) az ellentétes világnézeti szerzők más-más beállítását. Majd ajánlja az újság kérdésének beillesztését a történettanításba. A legkülönbözőbb pártálláséi lapokat olvastassuk, hiszen az iskola kötelességének tartja a tanulók politikai nevelésének kézbevételét. A történelem és költészet kérdésében a történetíró objektivitása itt szemben áll a költő szubjektivitásával. Schiller szerint, ha nem is a tényeknek, de a jellemeknek történetieknek kell lenniük, hiszen a történeti igazság nem egyenlő a történeti valósággal. A tárgyalt tanítási példákból megláthatjuk azt, hogy milyen kiváló eszközt nyújtanak a források a tanuló kritikai gondolkodásának kialakítására. Ezért a munkát, melyről bírálója, Friedrich lipcsei professzor nagy elismeréssel nyilatkozik, a források tanítása iránt érdeklődő szaktársaimnak a legmelegebben ajánlhatom. Nyíregyháza. Dr. Kiss László. MEGJEGYZÉSEK. Néhány szó ejjy pályázati hirdetményhez. A Hivatalos Közlöny május 1-i számában jelent meg ez a hirdetés a pápai tanítóképzőintézetnél megüresedő magyar-német szakos rendes tanári állásra. Egyik mondata így hangzik : „Amennyiben az állásra női tanerő választatnék meg, szükség esetén köteles a bentlakói nevelőnői tisztséget is ellátni, amely esetben azonban a bentlakásnak és ellátásnak költségvetési leg megállapított díja illetményeiből levonásba kerül." Mint internátusbán élő és dolgozó tanár, nem hagyhatom szó nélkül azt a kettős igaztalanságot, amit ez a hirdetés magában foglal. Először is különbséget tesz a férfi- és nőtanár munkájának értékelésében, mert ugyanazért a fizetésért többet kíván a nőtől, mint a férfi tanártól. Megkívánja, hogy benn lakjék az intézetben és ott felügyelői tisztséget töltsön be. Tehát míg a tanár órái elvégzése után nyugodtan haza megy, addig a tanárnő adja oda délutánjait is, sőt ha lelkiismeretesen végzi munkáját, estéit is növendékeinek. Mert igaz ugyan, hogy a képzős bennlakóktól már nem kell leckét kikérdezni, mint a kicsinyektől, de a felügyelet közben mégis csak segítségét kérik tanítványai, ha tanulásukban megakadtak, s ha nem kérnek is támogatást, maga a felügyelet elfoglalja a tanárnő idejét, neirr rendelkezhet vele. A délelőtti órák fáradalmait nem pihenheti ki, másnapi előadásaira nem készülhet, mert a növendékek között kell tartózkodnia. Nem engedheti meg magának, hogy idegei elernyedjenek a jótékony pihenés egy-két órájára és új erőt szerezzenek a másnapi munkához. Nem teheti kényelembe magát, nem mehet sétálni, társaságba, mert „felügyel". Szolgálja az intézet érdekeit, helyettesíti a külön nevelőnői személyzetet. Délelőtt tanár, délután nevelőnő. Ez jól van eddig. Azt gondolja az olvasó, hogy ha többletmunkát ír elő a szervezet, meg is fizeti. Itt van a másik nagy igazságtalansága ennek az általánossá váló elgondolásnak. Mert amint a hirdetés világosan mondja, „...a bentlakásnak és ellátásnak költségvetésileg megállapított díja illetményeiből levonásba kerül“. Bármilyen kedvező mértékkel mérje is a „költségvetés“ ezt a díjazást,
