Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Hoffer András: Az ásvány-földtan és az új tanterv
250 PROTESTÁNS TA SÜC. VI SZEMLE egyszer már becsületesen és őszintén be kell vallani. A kislétszámú osztályok pedig egyelőre csak jámbor óhajtások és nem valóság. Kis óraszámra, nagy osztályokra ezentúl is kell számítani és az óhajok és sóhajok, a délibáb és szivárvány világára nem lehet sem tantervet, sem utasításokat építeni. Reméljük, hogy ezek az új középiskolában szilárd talajra találnak. Budapest. Dr. Kardeván Károly. Az ásvány-földtan és az új tanterv. A Protestáns Tanügyi Szemlében két évvel ezelőtt (1932, 2. sz.) ,,Gondolatok a gimnáziumi természetrajz és vegytantanítás reformjához“ címen egy kis elmefuttatásom jelent meg. Ennek bevezető soraiban ezt írtam : ,,Az iskolánkívüliek régen mondják s végre mi, iskolán- belüliek is kénytelenek vagyunk elismerni, hogy az élet elhaladt a gimnázium mai formája felett. Kapuján egész sereg reform dörömböl. A struccpolitika itt többé nem segít ! S jól vigyázzunk, mert ha mi magunk nem készülünk fel a befogadásukra, nem tárunk magunk ajtót nekik, elsöpörhetik az egész elavult, javarészben fossilissá vált alkotmányt.“ Azóta tehát csak két év telt el s íme, itt az új középiskolai törvény. A nagyközönség általában örömmel fogadta. Mi, tanárok, még többet akarunk látni a keretnél. Ennek a részletes tervezettel való kitöltése most folyik. Meg kell állapítanunk, hogy ami erről a munkáról, eddig kiszivárgott, általában jól átgondoltnak, egészségesnek és a múlthoz képest értékes haladásnak látszik. Mintha egy bátor kéz feltépte volna az ódon gimnáziumi építménynek legalábbis egy ablakszárnyát, s azon át most friss levegő csapna be hozzánk. Bár úgy lenne, hogy végre ebben a tantervváltoztatásban ne csalódnánk ! Ne, különösen mi természetrajzszakosok, illetve a kis táborunk által képviselt tárgyak, amelyeknek a régótavárás címén is legtöbb joguk van arra, hogy . a tantervkészítők végre az ő kívánságaikat is, a mi érveinket is méltányolják ! Fentemlített cikkemben szégyenletesnek mondottam azt, liogy a gimnáziumokban a vegytan még mindig nem önálló tárgy. Amint hírlik, az új tanterv a réginek ezt a súlyos szervi hibáját orvosolja. Igv hát az ásványtan és a vegytan sok évtizedes szerencsétlen együtt- tengődés után elválnak egymástól, hogy az új középiskolában rangjukhoz és hivatásukhoz méltó és egészséges életet éljenek. Ez a két tudomány így valósággal új tantárgyként jelenik meg a reálgipmá- ziumi és gimnáziumi tagozatok tantervében. Éppen ezért lehet is és kell is, úgy az ismeretanyag, mint a közlés oktatás- és módszertana szempontjából különös gondosságban részesíteni őket. Az Országos Közoktatási Tanácsban a vegytannak olyan kiváló képviselője van, aki ismeri e tárgy középiskolai tanításának is w