Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Dr. Csinády Gerő: Gondolatok az iskola és a család szorosabb kapcsolatáról
232 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE együtt. Hadd lássa a szülő, hogy ismerik a fiának nemcsak előhala- dását, de jellembeli fejlődését is, hadd hallja a tanári kar és az egyes tanárok véleményét és tehesse meg ezekre az észrevételeit, hadd érezze meg, hogy az iskola törődik az ő gyermekével, mert az nemcsak az ő számára kincs, hanem a sorsa nem közömbös az iskola előtt sem. Meg vagyok győződve arról, hogy az így meginduló eszmecserének lesz gyakorlati eredménye, ami egyrészt a nevelésnél alkalmazandó módszerben, másrészt a szülőknek adható tanácsban fog megnyilvánulni. Magától értetődik, hogy ilyen értekezletet egyszerre csakis egy osztály szülőivel lehet tartani. Át kell térni tehát a félévenként egyszer — lehetőleg az intések után tartandó — szülői osztályértekezletek rendszerére, amelyen az előadói tisztet az osztály legjobb ismerőjének, az osztályfőnöknek kell betöltenie. Gondolom, hogy az ilyen értekezleten való megjelenésre nem kellene nagyon rábeszélni a szülőket : jönnének önként és szívesen, hiszen éreznék, hogy ott minden a fiú érdekében történik és legtöbben szívesen elfogadnák irányadóul a családi nevelésben is az iskola nevelési tanácsait. Ezzel a kérdéssel összefügg a módszeres osztályértekezletek bevezetése. A rendes módszeres tanácskozásokon kívül, amelyek az intézet egységes pedagógiai irányítását vannak hivatva szolgálni, szükségesnek látom félévenként legalább kétszer — intés előtt és a szülői értekezlet után •— módszeres osztálytanácskozás tartását is. Nem gondolok én itt formális gyűlésre, hanem inkább baráti beszélgetésre, amely akár az óraközi szünetek alatt is lebonyolítható. A fontos csak az, hogy az osztályban tanító valamennyi tanár jelen legyen és résztvegyen az eszmecserében. A cél nem lehet más, mint megállapodás az egyes fiúknál alkalmazandó közös módszer kérdésében. Az ilyen beszélgetések szükségszerűségét az igazolja, hogy a tanár a maga óráin szerzett tapasztalatok alapján egyoldalú véleményt alkot a növendékekről, amely sok esetben eltér a többi kartárs véleményétől. Szükséges ezért a különböző észrevételek összefogása, hogy teljes képet kaphassunk. Erre különösen az osztályfőnöknek van nagy szüksége, mert ebből látja, hogy az egyes tanítványaiban mi a jó, mi a rossz és hol és miképpen kell segíteni. Az eszmecsere megváltoztatná a fiúról alkotott véleményünk csalhatatlanságába vetett hitünket. Gondoljunk csak arra, hogy kirándulások, vagy óralátogatások alkalmával, más tanár vezetése mellett, más helyzetben és más ismeretkörben sokszor milyen meglepően új színben mutatkozik be az a fiú, akiről azt hittük, hogy tökéletesen ismerjük. A vélemények kicserélése és összhangba hozása lassanként leszoktatna arról, hogy kizárólag saját óráinkon nyert tapasztalatok alapján, saját tantárgyunkon keresztül, annak talán túlbecsülése útján megingathatatlan ítéletet alkossunk. De jó volna az értekezlet arra is, hogy, ha a fiú hibái tisztázódtak, mindnyájan törekedhessünk azok leküzdésére, és ebben egymásnak.
