Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 4. szám - Szathmáry Lajos: A tanár az irodalomban
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 149 13. Az ilyen tanár, aki diáknyelven szólva „hagyja magát húzni“, rendszerint későn veszi észre kínos helyzetét s akkor kicsinyesen fonák bosszút áll azokon, akiket tanítania, nevelnie kellene. (Thorberg, A Gerber érettségije: 90—95.) 14. A tanárok kicsinyesek. A tanár személyével kapcsolatban önkéntelen asszociációkban rendszerint ilyenféle képzetek merülnek fel: rubrika, osztályzat, notesz, tankönyv-nyelvezet. Sőt a tanár házasélete is kevésbbé megtisztelő kategóriába kerül, amikor uralkodó képzeteként a papucsot emlegetik. (Szabó D., Ölj : 94—96.) 15. Esztétikai és erkölcsi kérdésekben nincs meggyőző ereje a szavának, tanításának. A kritikailag ébredező szellemű serdülővel pedagógiaellenesen nem megértet, appercipiáltat, hanem csak állít, elfogadtat, kötelezőleg előír. Ennélfogva kénytelen tárgyszerűtlen tekintélyekkel, policáj-szellemmel harcolni kétségtelen igazságokért. A diák azonban a muszálykosztot, a megemésztetlen betűhalmazt rendszerint csak az érettségiig viszi magával, akkor mint megemész- tetlent kiveti magából, s évek múlva már csak nevetséges visszhangja zörög benne a tanára esztétikájának. (Szabó D., ölj: 107.) 16. Nagyon sokszor közömbös a tanár előtt növendékének a magánélete. A gyermek tudásának, jó vagy rossz feleletének ezer, családi életből, öröklött tényezőkből, lelki alkatából származó összetételére nem kíváncsi, s ezért a növendéket, ha azt is hiszi sokszor, hogy ismeri, többnyire félreismeri. (Móric, Légy jó mindhalálig : 246. Részben: Tersánszky J. : Két zöld ász.) 17. A vallástanár, aki a legátfogóbb, legszintétikusabb jelentőségű, az egyéniséget leginkább formáló tárggyal foglalkozik, s aki a gyermek érzelmi és akarati világának hivatásos formálója, a tárgy könnyelmű kezelésével és jelesek oktalan és értéklejárató osztogatásával sokszor lejáratja magát. (Móric, Légy jó mindhalálig : 28—29.) * Az eddig elmondottak elsősorban csak hiányokra, gyarlóságokra utalnak. Vannak azonban pozitív vádjai is az irodalomnak, amelyek erkölcsiekbe vágnak, s amelyek mégis a tanári pályával kifejlődő, vagy abból fakadó, mondhatnám műhelybetegségek. 18. Vannak (s ezt a diákok élénken számontartják) magukat tovább nem művelő, nem olvasó s így koruktól lemaradó, nívótlan tanárok, akiknek egyben a magánélete is sokszor a diáktársaságok társalgási csemegéje. Az ilyen tanár erkölcsiekről emelt tekintettel nem beszélhet diákjai előtt, s jeles tanulóját alig meri feleltetni, mert az olvastottabb nála. (Móric, Forr a bor : 49—50—-52.) 19. A következő vád : Felfelé csúszó-mászó lojálitás, lefelé szadista kínzás, szekundáztatás, befelé viszont kultúrigénytelenség. (Móric, Isten hála mögött: 60—61., Thackeray, Sznobok könyve : 67—68.) 20. A tanári állások betöltése terén köztudomású az állások
