Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - vitéz Bessenyei Lajos dr.: Egy miniszteri rendelet
PROTESTASS TAS CO VI SZEMLE hatásától, ha csak azt pedagógiai érdekek meg nem követelik. Felvetjük a kérdést : mit nyert ezzel a rendelettel a munkanélküliség? Szerintünk ; jóformán semmit. A protestáns középiskolákról beszélünk, amelyeknek viszonyait elég részletesen ismerjük és ezek alapján teljes tárgyilagossággal mondhatjuk : e rendelkezés szigorú végrehajtásával sem helyezünk el talán egyetlen egy állástalan tanárt sem, még ideiglenes alkalmazásban sem. Hiszen magánórákat a mi tanáraink egyáltalán nem adhatnak, sőt bármilyen mellékfoglalkozás vállalhatásához az egyházi főhatóság engedélye szükséges, ezt pedig a legritkább esetben adják meg a főhatóságok, mert még a távoli látszatát is gondosan elkerülik annak, hogy valamely tanár az efféle mellékfoglalkozás révén tanítói munkásságában, osztályozol és bizo- nvítványtadó működésében valamilyen szempontból kifogásolható befolyás, az objektív ítélkezést csak a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztető hatás alá kerüljön. E tekintetben a protestáns középiskolák vállalják a legbehatóbb ellenőrzést is, mert nincs okuk bármit is takargatni. De egyébként, az a meggyőződésünk, ugyanígy van ez az állami és más egyéb középiskoláinknál is. Ami pedig a rendkívüli tárgyak tanítását illeti, ott két dolgot nem szabad feledni egy pillanatra sem. Először ma már a rendkívüli tárgyak tanítása sok helyen — megint protestáns középiskolákról beszélek — nobile officium, amiért semmiféle külön díjazás sem jár, s ha jár, az valóban számot sem tevő csekélység, ami egy csepp a tengerből; másodszor nem képzelek el olyan igazgatót és tanári kart, amely az intézet rendjéért és az ifjúság fegyelmi állapotáért vállalja a felelősséget, ha az intézeten kívül állók, a tanári kar szerves kötelékébe nem tartozó tanárok és tanerők tanítanák a rendkívüli tárgyakat ; ezt állami és nem állami középiskolákra nézve egyformán állítjuk. Úgyhogy ezeket végiggondolva, azt hisszük, senki sem fogja fel túlzásnak, vagy helytelen következtetésnek azon előbbi állításunkat, hogy ez a rendelet abból a célból, amiért tulajdonképen világot látott, igenigen keveset valósít meg. De hát a morzsák is jók, ha falatok nincsenek, — mondhatja valaki. Helyes, elfogadjuk ezt a választ; azonban még csak az érem egyik oldalát láttuk, nézzük meg előbb a másikat is és csak azután zárjuk le a számadást. Feltesszük a kérdést : mit nyert ezzel a rendelettel a működő tanárság? Ha a napi sajtót megfigyeltük a rendelet kiadásakor, láthattuk és olvashattuk a kiabáló címeket, a hatalmas betűket, amelyekből a társadalom, az olvasók tájékozatlan tábora könnyen arra a hiedelemre juthatott, hogy a munkanélküliség enyhülésének idáig a középiskolai tanárság állott az útjába a maga álláshalmozásával, sokszorozott jövedelmével, önző és rideg felfogásával. Sok-sok olyan kárörvendő megjegyzést, együgyű megnyilatkozást hallottunk, amely egyfelől boldog örömmel könyvelte el és vette tudomásul a tanárság megrendszabályozását, másfelől azt vitatta, hogy százai az állástalan tanerőknek és a fiatal diplomás tanároknak jutnak máról-holnapra í*
