Protestáns Tanügyi Szemle, 1933

1933 / 2. szám - Hazai és külföldi irodalom

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 79 zolvány szerzésének a módját. Nem szerepelnek azonban benne egyházunk munkásai, vallástanárok, tanárok, tanítók. Nem oktalan és céltalan kritizálás szedette össze ezeket a hiányos­ságokat és hibákat az ismertetővel, hiszen az említett furcsaságok az egész könyvben található hibák közül csak egy kis ízelítőt adnak. Azt mondhatjuk, hogy az almanachnak ez a része teljes sikertelen­séget ért el. Pedig ha fontos egy ilyen évkönyvben a könyv első részét elfoglaló tanulmányi rész, nem kevésbbé fontos az egyházak mai életét feltüntető kimutatás sem. Csakhogy éppen ennek egész pontosnak és megbízhatónak kell lennie, mert e nélkül az egész munka semmit sem ér. Abban a reményben várjuk az almanach következő kötetét, hogy abban az említett hibákat már egyáltalában nem fogjuk megtalálni, s azoknak elhagyásával egy teljességében jó évkönyvet talál a magyar protestáns közönség. Ruttkay-Miklian Gyula. A személyiség nevelésének magyar elmélete. Schneller István rendszere. írta Tettamanti Béla, megjelent a szegedi egyetem Actái- nak filozófiai és pedagógiai csoportjában, 1932-ben. 140 1. A mű két nagyobb részre tagolódik, bennük kisebb fejezetekkel. A dolgozathoz német nyelvű kivonat csatlakozik. Az alant követ­kező ismertetés a munka főbb gondolatainak egymásutánját igyekszik adni. I. Elméleti alapvetés. Schneller István neveléselméletében a nevelés elve és középpontja Jézus Krisztus, ki személyében a nevelés történetét és elméletét is meghatározza. Világnézete szerint a világ­rendet isteni célgondolat valósítja meg. De isteni akarat szabja meg a fejlődés irányát is. Az isteni cél­gondolat magasabbrendű valóság, Isten országa, amely létezik, már pedig egyetlen igazán létező van s ez az eszmék országa. Az isteni szeretet, mint belülről mozgató elv, benne van a mi tapasztalati világunkban, éppen azért neveléselméleti munka a fel­tétlen, megvalósításra való értéket ne a földöntúli világban keresse, hanem a földön. S e keresésben Isten a célhoz vezető, kinek az egyedüli érték : a szeretet a lényege. Ez a szeretet bennünket is áthat, Istent keresteti velünk s az Isten országának tagjává tesz. Ez a világ végső mozgató princípiuma, nemcsak a gyakorlati, hanem az elméleti életünkben is. A nevelésnek sem lehet más hivatása, minthogy az említett feltétlen értékű célt szolgálja az egyénen keresztül. Ezt a célt a személyiséggel tudja szolgálni. Ezért a nevelés célja az etizált és tudatra emelt egyéniség, azaz személyiség. A személyiség eszméje elvként meghatározza a nevelés elméletét, ez az elv kívánja, hogy a nevelő maga személyiség legyen, a növendék pedig azzá váljék. Mindezek miatt lehet Schneller neveléselméletét a személyiség pedn- gógikájának nevezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom