Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 2. szám - Budai Gergely: A református vallásoktatásról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 43 tek vallásoktatási tevékenységéről is lehetne még sok disszertációt írni. 2. A vallásoktatás második tényezője a jó vallásoktató, illetve a református iskola, mégpedig annak egész tanítói testületé. A református iskola elvégre a református Egyházé s az Egyház azért tartja fenn, mert az élet számára református jellemű embereket akar nevelni. Szomorú (és gyakori) látvány az, hogy nagy erőfeszítéssel s rengeteg pénzen fenntartott református iskolákban a vallástanár az egyetlen, aki a református jellem nevelés nagy problémájával küzködik, az intézet többi tanárai ez alól felmentve érzik magukat s megelégednek a reáliák tanításával. Nem akarok ököllel vágni oda, ahol a gyengéd tapintás is csak fájó pontokat érint, mert túlsók a sebezhető pont. Egyébként a vallástanár az iskola lelkipásztora, aki a többi tanárokkal együtt szent munkaközösséget vállalt : a Krisztus testének építését a kiskorú reformátusok között. E munkaközösségbe még az állami, vagy községi iskolákban működő reális tárgyakat tanító református tanárok is beletartoznak s ha volna református egyházfegyelem, az megszámoltatná őket, hogy református szellemben végzik-e nevelő munkájukat. Különben, ha a vallástanár egy személyben : lelkipásztor és tanár, úgy a reális tárgyakat tanító református tanár egyszemélyben : lanátr és lelkipásztor, mert ha e két szolgálat idők folytán elkülönült is, a kiválóbb lelkekben ma is egyesül a kettő. Szükségesnek tartom azért, hogy minden református vallástanár és vallástanító lelkész működő tagja legyen a Református Tanár- egyesületnek, hogy egymást és többi tanártársaikat személyesen ismerjék, szeressék s az említett munkaközösségbe összeforrjanak. Ez a lecke tehát a Tanáregyesület vezetőinek szól. 3. Mi köze van a református szülőnek gyermekei vallásoktatásához ? Valamikor Herbart hatása alatt beszéltek a pedagógusok arról, hogy nemcsak a vallástannak, hanem minden reális tantárgynak •— ha jól taníttatik — van lélekművelő és az erkölcsi akaratot nevelő hatása. Ma már hozzátartozik a pedagógus-illemhez Herbart kicsinylése ; ki mer ma Herbartra hivatkozni? Annyira kicsinyük, hogy még divatba talál jönni. Egy azonban nem divat többé : a reális tárgyaknak és tanároknak jellemformáló hatása ; ez ma egyenlő a semmivel. Az Egyház ugyan mind jobban csodálkozik azon, hogy iskolái eny- nvire elveszítették „alma mater“ jellegüket, de mit tegyen? Azt várja, hogy a nem működő szerv szerepét vegye át a működő szerv, azaz a református világnézetre és jellemre nevelést kielégítően végezze a vallásoktatás, illetve a vallástanár, ha már őt a reális tárgyak e munkában magára hagyták. Magárahagyottságában növeli szolgálata nehézségeit az, hogy a református családok elveszítették azt, ami életük legnagyobb értéke volt : a református keresztyénségüket. Az ilyen (különösen a vegyesházas) családokban növekvő gyermek ,,vallási hozománya“, mellyel a hittanórára megy, néha a semminél í*
