Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 2. szám - Budai Gergely: A református vallásoktatásról
44 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE is kevesebb. (Az első elemibe lépő református gyermekek közül igen sok nem tudja, bogy milyen vallású, nem volt még református templomban, nem tudja a „Mi Atyánk“-ot, Jézusról csak azt tudja, hogy Ő hozza a „karácsonyfát“ stb.) A református jellem elvékonvo- dásáról van itt szó ! Dobbanjon meg azért a református szülő szíve annak meggondolásán, hogy gyermekei igazán emberré csak mint református keresztyén-ek lehetnek s ha nem lesznek valóban ilyenekké, visszasüllyednek valami alsóbbrangú vallásosságba s ezzel kapcsolatban a fejlődés alacsonyabb fokán álló emberré lesznek. Hogy a család nívójának ez a süllyedése be ne következzék s ne folytatódjék, ezért a református szülő maga legyen bibliaolvasóvá, ismerje jól vallása minden tanítását, példázó mintája legyen gyermekei szemében mindannak, amit ők a vallástani órán az igaz reformátusról hallanak és tanulnak. Ne vonakodjék gyermekeivel együtt bibliát olvasni, énekelni, imádkozni, a vallástani órákon történteket megbeszélni, diáklapot együtt olvasni, a vallástani tankönyvbe belenézni, diákistentiszteletre elmenni, a vallástanárt felkeresni. (Ma, ha a gyermeket bukás fenyegeti, a szülő elmegy az iskolába a reális tárgy szigorú tanárához, de a vallástanárnak feléje sem néz, hisz annak nem szabad és nem illik intenie, buktatnia.) Igaz ugyan, hogy sok olyan szülővel is találkoztam, aki boldogan látja s mondja, hogy gyermekei vallásoktatása különb, mint az övé volt. Arról van tehát szó, hogy a vallásoktatásnak a szülő, a család is elsőrangú tényezője s ha ezt a szerepét felismeri és vállalja, a maga élete naggyá és boldoggá tételének útját járja. 4. A református tanulók általában igen szeretetreméltó fiatal keresztyének, iskolájuknak szinte mindig első tanulói, nem református iskolákban tiszteletreméltó bizonyságtevők, akik nagyon komolyan veszik a bibliát és református keresztyén voltukat. Nem egyszer egész családjukat ők teszik újból öntudatos reformátussá. A református tanulóval és ifjúval hazánkban — hol a róm. katolicizmus számbeli többségénél fogva hovatovább aggresszívebb és- provokatívebb magatartású lesz — komolyan és teketóriázás nélkül bánik az élet. Ezért a református tanuló gondviselésszerü megérzése azt mondja, hogy neki lelkileg és lényegbelileg kell különbbé lennie, mint a körülötte élő többi tanulóknak, akik a klikkhez- tartozásuktól bizton várják boldogulásukat. Ha tehát minden tanulás a tanár és diák együttes munkája, százszor inkább így van ez a vallásoktatásban. Az evangéliom, református felfogás szerint, természetesen a tanteremben is nem „tantárgy“, hanem evangéliom marad, a vallástanár pedig evangéliom- hirdető, azaz ismeretközlő iskolái tényező. A református tanuló ezért az evangéliom boldog befogadója, aki az újjászületésen át az Egyház önálló és aktív tagjává növekedik s az Istenországának polgárává és munkásává, Isten munkatársává. Ennélfogva a vallástanár mindig a fiatalabb testvért látja benne, a tanuló pedig az idősebb testvért látja
