Protestáns Tanügyi Szemle, 1933

1933 / 12. szám - Egyházi és iskolai hírek

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 333 Dr. Bőhm Dezső igazgató, ügyvezető-alelnök számolt be a beteg titkár helyett, az egyesület elmúlt évi működéséről, különösen kiemelve annak jóléti tevékenységét. Az evang. tanároknak, főiskolai tanulmányokat végző gyermekei között az 1933—34. iskolai év első felére 2900 P tanulmányi segélyt osztott ki az egyesület választmánya. Két fiatal, erőteljes egyéniség ült ezután az előadó-asztalhoz. Králik Jenő, a budapesti evang. leánygimnázium énektanára ,,A modern énektanítás új iránya“ címen olvasta fel sok eredeti, életrevaló gondolattal megtöltött értekezését. Hangsúlyozta, hogy a magyar népdalt kell a tanítás alapjává tenni a világi énektanításban, az egyházi ének tanításának reformját is kí­vánja. Előadását Szemlénkben is közöljük. Utána Dr. Gacsályi Sándor, a nyíregyházi evang. reálgimnázium tanára „Általános műveltség és középiskola“ címen értekezik. Megállapítja, bár a középiskola egyik legfontosabb feladata az általános műveltség nyújtása, ezen a fogalmon azonban mégsem értünk mindnyájan egyet. Az általános műveltség fogalmát elemezve, arra jutunk, hogy az is relatív fogalom, amely­nek a tartalma hely és idő szerint változik. Áz iskolának tehát kötelessége, hogy ennek a fogalomnak a módosulásával időről-időre számot vessen és ennek megfelelően át is alakuljon. Ezt megteheti, anélkül, hogy a divatnak áldozatává lenne és a műveltség történelmi gyökereit elmetszené. Az iskola és a társadalom jelenlegi ellentétei is elsősorban az általános műveltség fogal­mának különböző értelmezéséből származnak. Az egyesület alapszabályait módosító előterjesztés után Dr. Losonczi Zoltán számolt be az egyesület vagyoni helyzetéről. A titkári állásáról le­mondott Dr. Oravecz Ödön aszódi reálgimnáziumi igazgató helyére a közgyűlés egyhangú határozattal Dr. Jánossy István budapesti evang. gimnáziumi tanárt választotta meg titkárnak, a szerkesztőbizottságba Zsolnai Vilmos nyíregy­házi reálgimn. igazgatót, az ösztöndíjbizottságba Dr. Szigethy Lajos volt elnököt. Végül felolvasta az ügyvezető-alelnök a nyíregyházi evang. egyház és két evang. középiskola részéről az egyesülethez intézett meleghangú levelet, amelyben arra kérik az elnökséget, hogy az egyesületnek a jövő év pünkösdi napjaira tervezett közgyűlését Nyíregyházán tartsa meg. A közgyűlés őszinte köszönettel fogadta a nyíregyháziak meghívását és lelkes határozatban ki­mondta, hogy a jövő évi közgyűlést az egyesület Nyíregyházán fogja meg­tartani. Zs. V. A magyarországi református egyház új törvénykönyve a közeli napokban elhagyja a sajtót. Azt az egyetemes konvent központi irodájában (Budapest, VII., Ábonyi-utca 21. szám) lehet, a könyv árának egyidejű beküldése mellett, megrendelni. A törvénykönyv ára 3 pengő, postai küldetés esetén 3 pengő 40 fillér. A törvénykönyv ára a „Beformátus egyetemes konvent, Budapesí“ című, 37,113. számú postatakarékpénztári csekkszámlára fizetendő be. Befi­zetési-lapot a konventi iroda kérelemre szívesen küld. A törvénykönyv egy-egy példányát hivatalból fogják megküldeni vala­mennyi egyházkerületnek, egyházmegyének, egyházközségnek, valamint minden, az elemi iskolánál magasabb fokú református iskolának. Ezek tehát csak az esetben küldjenek be külön megrendelést, ha a törvénykönyv egynél több példányát kívánják megrendelni. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Szabolcsi Köre nov. hó 16-án tartott közgyűlésén, a következő háromévi időtartamra, ismét Zsolnai Vilmos nyíregyházi ev. Kossuth Lajos-reálgimnáziumi igazgatót választotta meg elnökéül, titkárául pedig ismét Weiszer Gyula nyíregyházi ev. leánygimnáziumi igazgatóhelyettest. A közgyűlésen Zsolnai Vilmos elnök ,,A középiskola cél­kitűzése és a tanulóifjúság“ címen olvasott fel, dr. Gacsályi Sándor ev. reál­gimnáziumi tanár pedig bemutatta „Általános műveltség és középiskola“ című értekezését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom