Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 5. szám - vitéz Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE IBI kértek maguknak. Megbizonyították, hogy ,,sub pondere ereseit palma“, mert valóban mentői jobban nyomták el őket, annál inkább fejlődtek és valóságos „principes“-ei lettek a korabeli magyar iskoláknak, mintahogyan a pálmák ..fejedelmei“ a többi fának.4 Ma nem támadják iskoláinkat olyan célzatokkal, mint a múltban, de a megpróbáltatások idejei megint ránk zúdultak. Ismét nélkülözhetetlen szükségünk van mindnyájunknak, iskolafenntartóknak és tanároknak, egyháziaknak és világiaknak, vezetőknek és vezetetteknek, a lelkesedés szent tüzére, az ideálizmus lobogó lángjaira. Úgy érezem, megint előcsarnokban vagyunk, ahonnan kétfelé nyílik az út : egy dicső jövendő szédítő magasságába, vagy a teljes leromlás és összeomlás feneketlen mélységébe. Nem kételkedem egy pillanatig sem, hogy a mi iskoláink csakis és kizárólag a boldog fejlődés irányába fognak haladni, ennek az útját feltáró és megnyitó ajtó kilincsét fogják megragadni. A történeti múlt és az öröklött hagyomány ezt bizonyítják, de egyszersmind erre köteleznek is. Különösen és kiváltképpen nekünk, kálvinista tanároknak, kell ma eltelve lennünk ilyen szinte ábrándos eszményiséggel. Éreznünk és tudnunk kell, hogy apostoli munkát végzünk, amikor szegényen és szürkén részint át akarjuk menteni iskoláink anyagi és szellemi örökségét a biztos révbe, részint meg kívánjuk alapozni a boldogabb jövendőt. Körülöttünk egy vajúdó, ehaotikus világ tombol, amely csupa aranyimádat, pénz-rabszolgaság, materiálista-világnézet és benne mi, az egyház és az iskola, egy kicsiny sziget, amely lemondás, tűrés, eszményiség. És ez a sziget is vulkanikus talajon fekszik, kitéve bármelyik pillanatban egy előre nem sejtett kitörés, vagy földrengés veszedelmének, amely örökre a tenger mélyébe süllyesztheti az egészet : így küszködnek iskoláink az anyagi bajok terhe alatt, amelyek következtében a tanárok is több helyen alig, vagy megkésve jutnak még többszörösen lecsökkenteti fizetésükhöz is. Kell-e kiáltóbb ellentét, mint amilyenben mi küszködünk és dolgozunk : eszményiséget hirdetni, mikor az ideálokat sárba és porba gázolják, nyugodtan és békésen boldog jövendőről álmodni és álmodtatni, mikor körülöttünk minden recseg-ropog, bizonyosságot és szilárdságot dicsőíteni, holott állandó átváltozás és folytonos ingadozás tapasztalható mindenben és mindenütt? Ebben és az ilyen tanító munkához mintaképekül, ideálokul, idézzük fel képzeletünkben magunk elé az apostolokat, e szegény és szerény, hatalom nélkül való és ügyefogyott férfiakat, akik a Szent Lélektől megszállva megindulnak a világ leghatalmasabb birodalmában, szembekerülve mindenekkel és mindenkivel, kezdve a földi istenné tett római császártól le egészen az utolsó öszvérhajtsárig : . .prédikálnak és ezt mondják : elközelített a mennyeknek országa, betegeket gyógyítanak, poklosokat tisztítanak, halottakat támasztanak, ördögöket űznek. . .“ (Máté 10:7—8.) J Linné nevezi a pálmákat „principes arborum“.
