Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 5. szám - vitéz Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
160 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE okban csapongó képzeletet s ennek megfelelően a végrehajtásra önnönmagától hatványozódó cselekvési készséget nyertek volna. S ha szükség volt a múltban arra, hogy kálvinista iskoláink fenntartásában és irányításában a szinte végső határokig fokozódó ábrándozás szerepet játszók, akkor ma, a mostani súlyos és válságos időkben, legaláblD is hasonló mértékben kell érvényesülni ugyanennek a lelkifolyamatnak. Nekünk, akik cselekvő alanyai és szenvedő tárgyai vagyunk egyaránt ezeknek a református kollégiumoknak, felesleges bővebben magyarázgatnunk mostoha és vergődő sorsunk egyre nehezebbé váló állapotát. Ritkán volt szomorúbb érzésem az életben, mint az elmúlt télen akkor, mikor hivatalos megbízatásból mintegy 44 magyar református középfokú iskola vagyoni helyzetéről a tájékoztató kimutatásokat végigtanulmányoztam : mint valami megrázó tragédia véres jelenetein, úgy kínlódtam át a döbbenetes számsorokon és oszlopokon, melyekből a pusztulás, a sorvadó enyészet kísérteiéi rémledeztek mindennünnen felém. Mert régi értékek hanyatlása, lobogó lángok elhamvadása, lüktető és előrelendülő fejlődésnek az összezsugorodó és visszaroggyanó megbénítása csak fájhat és keserves érzéseket okozhat. S ez iskolákban és ez iskolákkal együtt ott gyötrődnek szükségszerűleg a tanárok és diákok : vezetők, akiket emésztő gondok, bajok őrölnek, tanítványok, akiket nyomorúságukban és szegénységükben a koldussá lett „alma mater“ már nem bír szerető szíve óhajtása szerint istápolni, pártfogolni. Csuda volna-e, ha szívünkből felszakadoznának és szánkból kitörnének ég felé a Jerémiás siralmai és porigalázottan, megtörve felkiáltoznánk a magasságba a „De profundis“ kétségbeesett jajszavait? De ehelyett én azt hirdetem nektek, akik itt jelen vagytok s mindenkinek, akiknek közük, részük van kálvinista iskoláinkhoz : nem csüg- gedés, letörtség, reménytelenség kell most, hanem „sok ábránd“ és „őrűlés“. Azért mutogattam rá az elmúlt századoknak ilyen tényeire, hogy bebizonyítsam : a legképtelenebbnek látszó helyzetekből is van kivezető út és a hihetetlennek tetsző tervezgetés, álmok szövögetése is egyszer valóra válhatik. Beszédem elején látszólag messze elkalandoztam, holott valóságban biztos és történeti adatokat rakosgattam le alapul, amelyre szilárdan építhessem fel egy talán távoli jövő gyönyörűséges palotáját. Meg akartalak győzni benneteket, hogy voltak és így lehetnek, sőt vannak ábrándozások, melyek „nem az élet megrontói“, hanem ellenkezőleg : egy új és boldog korszak megteremtői és amelyek nem „néznek kancsalul festett egekbe“, hanem tiszta, éles látással hasítnak bele minden bizonytalanon és titokzatosan keresztül és túl az igazság és valóság országába. A kálvinista iskoláknak valóságos hős korszaka, „aetas heroica“, volt a XVII. és XVIII. század, amelyek alatt sok mindenféle szenvedésen mentek át, de ezek között talán legsúlyosabbak voltak a felsőbb hatalmasságok üldözései. És lám, hiába nyomták, sanyargatták ezeket az ősi kollégiumainkat, mert azok minden mély pontról ismét a magasba lendültek fel. Még a koporsóból is kitörtek és újra eget
