Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 5. szám - vitéz Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 159 ha bírt, saját magán úgy, ahogy segíteni, vájjon nem kellett-e jó adag ábrándozás ahhoz az elhatározáshoz, hogy a leégett főiskolát szebb és nagyobb kivitelben, mint amilyen a régi volt, minél hamarább újjáépítik? És a professzorok ,,a még füstölgő úszkei között a kollégiumnak gyűlést tartván, elrendelik“, hogy a 2000-et meghaladó ifjúság csak tanuljon tovább és ezzel párhuzamosan azonnal megindítják a mozgalmat az új épület létrehozatalára. Már egy év múlva, 1803-ban, meg is kezdik a munkát és 13 év alatt el is készül az a hatalmas és szépséges iskolapalota,2 mely ma is világhíres ékessége a tiszántúli metropolisnak, homlokzatán ezen felirattal : ,,A helv. vallástételt tartó magyarországi ekklésiák és jól tevők adakozásából épült MDCCCIII-tól MDCCCXVI-ig.“ Végül idézzünk fel valamit e városnak, Pápának, református főiskolájáról, azt a legszomorúbb korszakot történetéből, melyet száműzetésben töltött. 1752 tavaszán Mária Terézia ugyanis megtiltja Pápa városában a reformátusok szabad vallásgyakorlatát és ugyanezen év május 12-én át kellett adniok imaházukat, iskolájukat, egyházi épületeiket a katolikusoknak. A református főiskola akkor egy közeli községben, Adásztevelen, talál ideiglenes otthonra, ahol azonban 31 évig eszi a hontalanság keserű kenyerét. Ha elolvasgatjuk, hogy ezen három évtized alatt mi mindent elkövettek régi helyük visszanyerése érdekében, hányszor utasították el őket kérésükkel és panaszukkal, sőt vezetőembereiket közben még összeesküvéssel is gyanúsították, akkor lehetetlen ez ősökben a kiolthatatlan lánggal égő szent hevületet, az ábrándozás legmagasabb fokát nem tisztelni és megbámulni. Végre 1783-ban II. József türelmi rendelete megengedte a régi városba való visszatérést s az a kitartás, amely szinte az őrültséggel látszott határosnak, megtermetté a maga esdve várt gyümölcsét.3 Ilyen és ezekhez hasonló adatokat majd minden magyar református kollégium történetében találunk. S maguk a tanárok és diákok is telítve vannak ábrándozással és merészröptű gondolatokkal : az egyikben egy Hatvani István, a másikban egy Arany János, a harmadikban egy Bocsor István szövögeti a katedráján a maga színes, délibábosnak tetsző álmait; viszont itt egy Körösi Csorna Sándor, ott egy Kossuth Lajos, amott egy Jókai és Petőfi építgetik fellegváraknak is alig elfogadható, később azonban sokszorozottan megvalósuló, gigászi alkotásokkal versenyező felhőkarcolóikat. Mintha csak e református iskolák levegőjében a rezgő porszemek megannyi rejtett rádium-atomok lettek volna, melyektől köröskörül minden, de minden : az épületek és tantermek, a könyvek és műszerek, a mesterek és tanítványok egyre fokozódó, „saltus phantasticus“- A debreceni ev. ref. főgimn. értesítője 1801—5-ről, 371'—76. 1.; A nagykőrösi Arany János Társaság évkönyvei, VI. k. 1930—-31. 115—18. 1. 3 A pápai főiskola értesítője az 1894—95. isk. évről. Kiss Ernő : A főiskola története. Második korszak, 34—65. 1. 1*
