Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 4. szám - F. Kiss István: Az élményszerűség elve
140 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE val való foglalkozása ; nincs benne semmi idegen (pl. tárgyszerűség) ; az érzelemben az én önmagát adja és látja megjelenítve. Ha az értelmi jelenség (szemlélet, gondolat) érzelmet is kelt,, vagyis nem hagyja hidegen az ént, ennek meglesz az a pótolhatatlan eredménye, az érzelemnek mintegy a visszahatása az őt kiváltó okra,, hogy az értelmi mozzanat, a benyomás nyerni fog intenzitásában. Megerősödik az érzelem útján és annak következtében. Az erősebb benyomás erősebb nyomot, dispoziciót hagy hátra a lélekben. Ez az erősebb dizpozició biztosítani fogja a benyomás maradandóságát. Az érzelem miatt tehát nemcsak világosabbá és határozottabbá lesz a szemlélet, hanem állandóbbá is. Az érzelemnek további eredménye abban mutatkozik, hogy könnyűvé válik a szemlélet reprodukciója képzet formájában. Az élmény tehát hatalmas fegyver az emlékezet számára. Ha azt akarjuk, hogy tanítványaink pontosan és könnyen tudjanak a tanultakra visszaemlékezni, úgy nem lehet más teendőnk, mint az ismeretanyagnak érzelemdús élménnyé tétele. Tapasztalatból tudhatja mindenki, hogy erős érzelmektől kísért élményeire valóban híven tud visszagondolni még hosszú idő múlva is (pl. első foghúzás stb.) A jelzett érzelmi hatás lehet kellemes vágj’ kellemetlen. Az érzelem tehát lehet gyönyör vagy fájdalom. Az említett hatás szempontjából mindakettő lehet egyaránt fontos, pedagógiai szempontból azonban fontosabb az előbbi. Jó hatása kivételesen lehet a kellemetlen (fájdalom) érzelemnek is, a kellemes (gyönyör) érzelemnél azonban a jó hatás nem kivételes, hanem általános. Az iskolai munka közben szerezhető sok tapasztalatból példaként csak egyetlen egy dologra hivatkozom : a fegyelmezésre, illetőleg ennek két közismert eszközére : a jutalmazásra és büntetésre. Mindenik fegyelmező eszköznek lényege a lehető erős érzelem. Mégse értékeljük egyformán a kettőt. Azt nem tagadja senki, hogy a büntetés rosszabb fegyelmező eszköz a jutalmazásnál, mert eredménye semmi vagy nagyon kevés. Ellenben a jutalom hatása nem szokott elmaradni. A különböző eredmény oka és magyarázata nem lehet más, mint a különböző érzelmi alap. Az újabb pedagógiai rendszerek megalkotói (pl. Montersori) igyekeznek is kiküszöbölni nevelői eljárásukból minden mesterséges jutalmat és büntetést. Azt az érzelmet tartják igazi (természetes) jutalomnak vagy büntetésnek, amely a cselekedet nyomán fakad és kell, hogy fakadjon a növendék lelkében. Ennek mesterséges úton-módon való erősítésére nincs is semmi szükség. A tanulás eredménye is aszerint változik, hogy milyen természetű a kísérő érzelem. Herbert Spencer szerint : „Az észműködésre sokkal alkalmasabb a kellemes érzelmi állapot, mint a közöny vagy éppen az undor állapota“. Az érzelem pedig ezesetben függvénye az érdeklődésnek. Ha érdeklődés kíséri az ismeretszerzést, meglesz a kellemes érzelem is; ha az érdeklődés hiányzik, közönyösség támad vagy kellemetlen érzelem (undor) lesz úrrá a lélekben s ez utóbbi a benyomásokat nemhogy erősítené, hanem lerontja vagy megsemmisíti. Sok tekintetben igaza van Herbertnek, mikor az érdeklődést nem eszközévé, hanem egyenesen céljává teszi
