Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 3. szám - Horváth Károly: Rajzoljunk-e a természetrajz órákon?
100 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE A természetrajz tárgyalásában az induktív módszer az egyedül célravezető alsóbb fokon, ennek természete szerint a következő fokozatokat kell szemünk előtt tartanunk : szemlélet, illetve megfigyelés, elvonás és következtetés. Mindig a már meglevő ismeretekből indulunk ki. A legtöbb tanuló nagyon sok megfigyelést, tapasztalatot hoz magával a szülői házból. Az új megfigyeléseknél, vagyis a szemléltetésnél mindig a régi megfigyelésekre támaszkodjunk, vagyis az újat az ismerthez fűzzük, a gyermeket hagyjuk önállóan működni s kezdjük a szemléltetést azzal, ami nekik legjobban feltűnik, pl. a vakond szemléltetésénél a végtagok állása, vagy a fej alakja, mely a földben levő életmódhoz való alkalmazkodásnak az eredménye. A szemléltetésben azonban mindig a tudatosság elve vezessen bennünket, mert különben a megfigyelések rendszertelenek és értéktelenek lesznek. Ha szükséges, kérdésekkel világosítsuk meg az utat. Nem szabad szem elől tévesztenünk továbbá a közösség elvét sem. Lehetőleg mindenki résztvegyen a szemlélésben, illetve a megfigyelésben. Növények tárgyalásánál nem nehéz megoldani ezt, mert vagy magunk gyűjtünk elegendő számban növényt, vagy szállít az iskolákért. De az állattanban már csak akkor tudjuk ezt keresztülvinni, ha jó nagy mintáink : kitömött állatok, képek stb. vannak. Ezeknél is, a kisebb állatok szemléltetésénél pedig föltétlenül rászorulunk a rajzra. A szemléltetésnél a megfigyeléseket követő elvonásban és következtetésekben is igyekezzünk a tudatosság és közösség elvét érvényre juttatni. Amit csak lehet, mindent a tanulókkal végeztetünk, tanuljanak meg önállóan gondolkodni és következtetni. De a fontos eredményeket foglalja össze maga a tanár is. Az elvonás és következtetés a logikus gondolkodás igazi iskolája. Itt kell, hogy kialakuljon a tanuló természettudományos gondolkodása. Az a minduntalan tapasztalt összefüggés az állat szervezete és a környezet, meg az életmód között, az alkalmazkodás elvére vezet. Az alkalmazkodás lehetősége a fejlődés elvére utal. Maga az állati élet általában, vagy csak a táplálkozás is (növényevők és húsevők összehasonlítása) rávezet bennünket a létért való küzdelemre, vagy a kölcsönös segítség elvére. Az adatok még így is elröppennek, de az érdeklődés, a helyes megfigyelőképesség és a gondolkodás, az elsajátított általános elvek és törvényszerűségek megmaradnak, melyeknek birtokában a gyermek, vagy később a felnőtt, nem a közönséges laikus szemével nézi majd az élővilág tényeit és jelenségeit, hanem bizonyos természet- tudományos látással és gondolkodással fogja azokat élvezni, vizsgálni és megfejteni. Természetes, hogy ez a módszer sok körültekintést és meggondolást kíván és még akkor is támadhatnak óriási nehézségek. A növénytanban kevésbbé, mert növényeket könnyebben tudunk szerezni, de annál inkább az állattanban. Itt ugyanis — rendszerint összes szemléltetési anyagunk és eszközünk egy-egy kitömött
