Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 9. szám - Kardos Albert: Dóczi Imre és az ember tragédiája
276 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE nek az okvetetlenkedő férfiemberrel szemben, hanem a sebek bekötésében, az áldozatban ők a legnagyobbak. Özvegy Pásztóiné a templomépítésre minden megtakarított pénzét odaadja, „nagymama“ (özv. Ákhábné) pedig Karácsony estéjén az utolsó kukoricakenyérből is részt juttat a szegényeknek. Amit az özvegy papnőkről mond Baksay, abban van valami fájdalmasan szívbemarkoló s mégis szinte megdicsőülve ragyog alakjukon az önfeláldozó, tűrő, lélekébresztő, megáldó jóság. A jó papné még több, mint a pap : „hatása nagyobb és tartósabb, mint férjéé. Nem nagyralátó, nem házsártos, nem pompázó, nem csatarászó. . . “, betegek bizodalma, pörös felek békítője, „ékessége a falunak, míg fiatal és jóltevője, mikor éle- medik“. Nem lehet fenségesebb sírfelirat egy panasztalan szegénységben, folytonos önfeláldozásban elégett női élet felett, mint a „csodálatos történet“ utolsó sora : „Boldog volt. Könyörgött, hitt bízott, szeretett. Ez volt az ő élete.“ íme, Baksay nyugodalmas derűjének a forrása. Ő is hitt a jó diadalában. Hitt a tisztaságban, amire a népet nevelni lehet, a szere- tetben, ami felekezeteket és társadalmi osztályokat összefog, hitt az isteni gondviselésben, ami szegénységen, betegségen, szenvedésen át is megdicsőíti magát. Nincsen benne semmi az átkozódó próféta, sem a dekadens „mindent megértő“ realista író gyengeségéből : megítél, de el nem ítél, eltemet, de a feltámadás boldog reményében. Egyént és nemzetet egyaránt. A százéves Baksay Sándor gondviselés- szerű költő ; írásait aranyporzó borítja, kezében nem halott világot sirató, földfelé fordított, hanem diadalmasan jövőt mutató fáklya ég. Amit hirdet, nem modern, több annál : örökkévaló. Mert örökkévaló a hit, reménység és a szeretet. Debrecen. Soós Béla. Akik Dóczi Imrét, a nagy pedagógust ismerték az ő komoly élet- felfogásával, a magasabbrendű tudomány, irodalom és költészet iránti nagyrabecsülésével, azok minden bizonyítás nélkül is felteszik, hogy az ő érett szelleme, egyszersmind nemes ízlése különösebb vonzódást érezhetett az Ember tragédiájához, hogy Dóczi a maga klasszikusai sorában mindjárt Homérosz és Arany mellé állíthatta Madáchot. De nem kell föltevésnél maradnunk, nem kell életfelfogásból és szellemi irányból való következtetésre szorítkoznunk, tények vannak rendelkezésünkre, szemmel látható bizonyítékok mutatják, hogy Dóczi mennyire beleélte magát, mennyire összeforrt az Ember tragédiájával. E kétségtelen bizonyítékok abban a Madách-példányban találDóczi Imre és az Ember tragédiája. i.
