Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 9. szám - Soós Béla: Baksay Sándor (1832–1915)
274 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE adott ki sziatén ingyen ; egy ízben tűz ütvén ki a faluban, felült a fecskendőre és az oltásban nagy buzgóságot fejtett ki“. Megbecsüli híveit az a vén pap, aki ,,a hajmagágó vitézt“ (feleségverő hőst) az asztalához ülteti s ezzel egyetlen szó feddés nélkül igaz útra téríti. A Baksay papjai nem félistenek, de mindig marad valami csodálatos zománc rajtuk, ami megkülönbözteti az Úr cselédeit a világ szolgáitól. Bölcs lélekismerő szeme — tudtommal egyes-egyedül az övé — meglátja, hogy a papi köntös éppen a gyülekezet érdekében végzett szent és önfeláldozó munkában kopik közönségessé ! Hiszen könnyű a szent lemondás, türelmes lelkigondozás, érdektelen felmagaszto- sultság követeléseivel előállani, ezekkel a sokszor nagyon is megfáradt igavonókkal szemben ! Jog is van rá sokszor (Baksay is ismer önző, fukar papot), ám az ifjú remények sírját igen gyakran éppen a gyülekezet maga ássa meg. A kitűnő készültségü Dombayt adott szava ellenére cserbenhagyja a megválasztó gyülekezet egy, a fülökbe dugott taplódarab miatt s eldobja egy másik, mert hiszen nekik csak nem kell a levetett dolmány ! S aztán nem szívbemarkoló sors-é az elaggott papé, akit még a kutyáénál is szánandóbb sorsra vetnének ki hívei? Keserűség lehellete érzik Baksay szaván, mikor „szabad papturkálási és országos káplánvásár világ“-ot emleget ; jogos keserűségé, mivel a lelkek megnyugvásának, a gyülekezetek virágzásának legfőbb eszközét a gyülekezet és lelkész közötti jó viszonyban látja. Amit pályája elején írt erről a témáról, egy időben idejét múlta böl- cseségnek látszott — ma aktuálisabb, mint valaha lehetett. Annyi eltorzult papi élet, annyi kétségbeesett gyülekezet kísért közéletünkben sírból feljáró árny gyanánt, hogy nekünk csak a Baksay szívével és eszével élő püspökök hozhatnak feltámadást. Ő ugyanis nemcsak korbácsolni tudta papjait, hanem látta rajtuk a rejtett cilicumot, fejükön a rejtett glóriát is. Ilyenféle hangon szól tanítóalakjairól is. Csakhogy itt a személyek rajzolása háttérbe szorul a nevelés elvi bírálata mellett. Iskola- alapító aligha járt még több odisszeüszi íürfanggal, mint Ihárosi Dániel úr, mikor Kondorpuszta keménynyakú nemeseit iskola- alapításra bírja. Hanem az ilyen közadakozásból épített iskola kincse is a népnek ! Itt tanít Dán Elek, a félkezű tanító, akinek van „szok- tatója“ (diófa, melynek ágain himbálóznak a játékos tanítás betűi), van ,,csillagos“-a (tükrös, remek kis szoba jutalomnak) és „siralom völgye“ nevű lugas-börtöne is, akit azonban minden gyermek szeret. Látnoki szemmel szemléli ennek a patriarkális iskolatípusnak a pusztulását. íme, jön a modern, községi iskola. Tanítóján már messziről látszik a fölény a felekezeti kollégákkal szemben. Az ifjúi nemzedék az állami fizetés felé kacsingat, azt a maximumot veszi alapul életigényei számára, ennélfogva folyton elégedetlen. „Nagyon felnyílt a szemük, mióta „néptanítókénak nevezik magukat és várják a népnevelés országának eljövetelét.“ Ezekre az újmódi tanítókra a pap nem támaszkodhatik. „Mind községi tanító az, mihelyt canonica óráról van szó s viszont ha a „beszéd és értelemgyakorlatot1 ‘ fesze
