Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 249 ragadozó, féreg !), mint istenhelyettesítő, mint feláldozható lény — a totem mint fa (életfa), fű, kő (szintén növekvőnek vagy fogyónak elképzelt lény) víz (istenek itala), tűz — érdekes, a biblia világába sokszor élesen bevilágító gondolatmenetek. Magyarázatot kapunk a keleti vallások kosmikus képzeteiről : az ég, föld, légkör szerepéről. (Nyomatékos kiemeléssel: nem az asztrál-mitológikus vallásmagya- rázás a helyes, nem az ég az első istenség !) Megértjük az asztrológia bibliai utórezgéseit, Pál asztrológikus terminusait és szellemhitét is. Usener H. teóriájának (pillanatistenek—csoportistenek— nyelvtani alakokból megérthető személyes istenek) a bírálata arról tesz bizonyságot, hogy szerző a vallást egy pillanatig sem hajlandó leszállítani a legfenségesebb élmény, kijelentett lelki tartalom magasztos helyéről. Ez a tisztelete, komoly meggyőződése igen szépen nyilatkozik az istenfogalom fejlődését ismertető részekben : az animizmus- ból a személyes istenfogalomig, a kosmiko-naturalis megváltásképzettől az erkölcsi jellegű megváltás világfolyamatáig csak a hívő olvasó tudja igazán megértéssel és hálával követni az útmutatót. A személyes Isten, mint szabad elhatározással cselekvő erkölcsi lény a vallás legmagasabb fejlődési fokán jelentkező képzet, ami egyúttal a Megváltóval (eschatológia !) kapcsolatos. De ennek az istenfogalomnak a kialakulása fokozatos (az Isten személytelen észlelése, polydemonismus, polytheismus, Synkretismus, magasabb fokú pantheismus, dualismus, henotheismus, monotheismus). A különböző fokozatok értéke a keresztyénség szempontjából nem lebecsülendő, viszont nem szabad túlozni sem. Pl. a Synkretismus szinte a teljes kér. terminológiát magával hozza, de azért a keresztyénség lényegét nem változtatja meg. És a keresztyénség igazi fensége éppen az összehasonlításban domborodik ki. Szól még szerző az istenfogalom érzéki szemléltetésének módjáról (fétis, amuletek, ereklyék, állatalak, emberalak, symbolumok) és ezzel kapcsolatban a sákramentumokról. A mágikus és a spirituális forma közti különbség megemlítésénél kifejezett utalást találunk a bibliai és a református úrvacsorái felfogás tisztult jellegére. (174. 1.) Sorban elvonul előttünk egy egész sereg primitív képzet az ember életéről és rendeltetéséről; az érzéki, a lelki és a szellemi létforma különbsége az újszövetség antropológiájában nyer kellő megvilágítást (a pszyché = lélek fordítást szerző kifogásolja, jobbat azonban nem ajánl helyette.) Az élet megszentelése (születés, halál), a vallásos életmód (megszállottság, aszkézis, megtisztulás) elvezet a sakramen- tális szentség eszméjéhez : ennek rövid, világos magyarázata teljesen megegyezik a református felfogással. Ugyanezt mondhatjuk a papi rend feladatairól, s a szent közösségek közt a keresztyén egyház célkitűzéséről szóló sorokat illetően. ,,A lélekben és igazságban való istentisztelet... elengedhetetlenül megkíván egyet, ...azt u. i., hogy a lelkész higyje és vallja, amit prédikál és híveit az elegyítetlen tiszta evangéliummal... táplálja. Aki csak bérért végzi munkáját... nem érdemli meg, hogy Isten áldó napja s híveinek bizalma felé sug'á-
