Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 5. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 165 Kalveram e szavait, amelyekkel a hivatásszerű műveltség nevelő ereje mellett tört pálcát, az 500 főből álló, a világ minden tájából összesereglett tanár, gyáros és kereskedő nagy tapsviharral fogadta. Barankay könyvében a ,,hivatásszerű műveltség nevelő ereje“ eszméjének az illetékes gondolkodók elméjében megtett útját akarja nyomon követni. E nevelő erő hívőit és ellenzőit vonultatja fel nagy gonddal összeállított munkájában. Az egyik oldalon a hivatásszerű, a szakszerű műveltség tisztelőit, a másik oldalon azon általános műveltség híveit szólaltatja meg, amely műveltség legszebben az ókori görögség klasszicizmusában revelálódott a világ számára. Felteszi a kérdést: ,,Van-e a jövendő hivatásnak, amelynek csirája kétségtelenül ott szunnyad minden normális gyermekben, a fiatal lélek fejlődését erkölcsileg befolyásoló, személyiségfQrmáló hatalma ?“ Vájjon melyik az igazi a két műveltség közül ? Hol van az igazság ? Melyik oldalon ? Vagy talán a két elv szintézisében ? De milyen arányú szintézisében ? Munkájában nem akar feleletet adni ezekre a kérdésekre. ,,Egyszerűen kaput tár az érdeklődők előtt s a gondos vezető tervszerűségével elkalauzol azoknak az elgondolásaihoz, akik megkísérelték, hogy keressék a feleletet.“ Bevezetésül a szaknevelésről mint gyakorlati célról s mint elméletről ír. Az első fejezetben a munka-elvvel és a munka-ethossal mint a szaknevelés elméletének alapjaival foglalkozik. Itt ismerteti 1. a munka-elv fejlődésének tényezőit, 2. a munka-ethos kialakulását és 3. a munka-ethos összefüggését a pedagógiával. Utóbbi cím alatt a hivatás, a munkaoktatás és a munkaközösség kérdését tárgyalja az iskolával kapcsolatban. A második fejezetben a szaknevelés elméletének fejlődésirányaival foglalkozik. Itt megismerkedünk 1. a szaknevelés gondolatával, mint az egyetemes nevelés függvényével, Fichte és Herbart felfogásával, Schleiermacher és P. Natorp szakvéleményével a szaknevelésről, W. Rein negatív jellegű elméletével, Fr. W. Foerster pozitív jellegű elméletével. Azután 2. a szakszerű és az egyetemes nevelés azonosjogú szintézisét ismerteti. Itt felvonul F. Paulsen felfogása az „egyetemes és teljes“ nevelésről, Aug. Stadler elmélete a célegyenjogúságról, P. Häberlin rendeltetés-elmélete és a szaknevelés helye Spranger elméletében. 3. A szaknevelés gondolatának középponti jellege cím alatt H. Lietz szaknevelési tervezetével, Kerschensteiner aktuális szaknevelési elmélkedéseivel, a nevelésfogalom részeinek viszonyával Kerschensteiner elméletében és Kerschensteiner hivatásközponti elméletével barátkoztat meg bennünket. 4. A hivatásközponti nevelés- elmélet körüli harc ismertetése következik azután. Itt szembe állítja az elmélet ellenzőit az elmélet híveivel. Az ellenzők között Hessent, Tolsztojt, J. Deweyt, H. Gaudigot, J. Schult, H. Nohlt és Hans Freyert, a hívek között G. Gieset, Bramhofot, E. Barschakot, W. Hell- pachot, W. Hoffmannt, Fr. Klattot, E. Ottót szólaltatja meg. A befejezés a két ellentétes felfogás erőpróbáját ismerteti.