Protestáns Tanügyi Szemle, 1932

1932 / 5. szám - Nagy Miklós: Didaktikai megjegyzések a mathematika tanításához

154 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE a tanárság kontemplativ, tépelődő, passzív világszemlélete helyébe egy bátor, tettekre elszánt, aktív (sőt agresszív) világszemlélet ki­alakítása. * Befejezésül, a gondolatok felvetése után, engedtessék meg nekem egy gyakorlati javaslat előterjesztése is. Egyesületünk mathematíkai szakosztálya elé szeretném ezt a javaslatot terjeszteni, de talán jó lesz, ha már előzetesen is megismertetem a kollégákkal. Vonatkozik ez a javaslat a sokszor óhajtott, sokszor megtárgyalt, de mind- ezideig csak tervezgetés küszöbéig jutott mathematíkai tankönyvek kiadására. Határozza el a mathematíkai szakosztály, hogy mint az ORTE illetékes szerve, ki fogja adni a középiskolai mathematíkai tan­könyveket. Ebből a célból pályázatot hirdet egyelőre a középiskolák I. osztálya számára előírt anyag feldolgozására s megállapítja azokat az irányelveket, amelyek szerint ennek a tankönyvnek készülni kell. Az anyaghoz külön feladatgyűjteményt állít össze, a feladatok össze­gyűjtésével egyik tagját megbízza s felkéri a szaktanárokat, hogy gyakorlatukban már bevált feladatokat küldjenek be a megbízott­nak. A beérkezett pályamunkák elbírálása a legteljesebb nyilvános­ság előtt történjék. A tankönyvet az ORTE saját kiadásában kezelje s a tiszta haszon 60%-a legyen a tankönyvíró honoráriuma. A tan­könyvnek csak a legszükségesebb anyagot szabad tartalmaznia, ezért egyik főkövetelmény a rövidség s ennek következményeként az olcsóság. Próbáljunk most számítani. Az I. osztály mathematíkai anyaga (számtan és mértan együtt) a feladatok nélkül 3 (három) ívnél több nem lehet. Ma az országban több olyan jó nyomda van, ahol 600 példányban ívenként legfeljebb 100 (egyszáz) P-ért elsőrendű munkát csinálnak. A példányszám növekedése tudvalévőén lényegtelenül emeli a kiadást. Egy ilyen nyomdánál 300 P-ért meg lehetne csinál­tatni az I. o. tankönyvét. Az Egyetemes Konvent 1931. évi jegyzőkönyve szerint refor­mátus középiskoláinkban 6674 fiú és 1436 leánytanuló, összesen tehát 8110 tanuló volt. Ezek közül átlag 25—30% jár I. osztályba, tehát az I. osztályos tanulók létszáma legalább 2000-re tehető, így még ha 6-—800 P-re tesszük is a tankönyv kiadási költségeit, tisztességes honorárium és tisztességes haszon maradna már az első évben, ha minden református középiskola ezt az új tankönyvet vezetné be. Erre pedig bizton lehet számítani, ha a tankönyv jó lesz, mint ahogy föltétlenül jónak kell lenni. Ha pedig olcsó áron tudjuk árúba bocsátani, a közvélemény nyomása alatt nemcsak a református középiskolák fogják bevezetni. Jogos kérdés : ki fogja még ezt a néhány száz pengőt is rendel­kezésre bocsátani? Azt hiszem, akár a Baltazár—amerikai alapít­vány, akár a Baldácsy-alapítvány, akár a TGYNA megtehetné és.

Next

/
Oldalképek
Tartalom